2015. május 25., hétfő

53. felvonás


Sziasztok!
Hosszú idő óta itt az első fejezet, ami napvilágot lát sötét elmém bugyraiból. Ebben úgy gondoltam, kicsit bepillantást engedek két, eddig erősen mellőzött szereplő gondolataiba...végül megszületett a blog legelső 18+-os bejegyzése.
Jó olvasgatást mindenkinek!
Kommentelni most is ér! ;)
Puszi, W. ♥

Valentin- nap 2


BRADLEY

 


- Öt…hat…hét…és! Mozgás, srácok! Energikusabban! – ordított velünk Alex. Már két órája próbáltunk megállás nélkül, mindenki nagyon fáradt volt. – Jó, állj, elég! – kapcsolta ki a zenét. – Rossz nézni titeket, ez borzalmas volt. Nevetséges, amit műveltek!
- Ugyan már, Al! Csak fáradtak vagyunk! – szólalt meg a csoport szószólója, Suzie.
- Igen? És ez ok arra, hogy összetévesszétek a bal és a jobb lábatokat?!
- Istenem, már megint kezdi – dőlt a vállamnak Wendy egy kimerült sóhajtás kíséretében. Élveztem a közelségét, bőrének melege szinte perzselte a karomat, kuncogva átöleltem és közelebb húztam magamhoz. Egyszerű baráti, támogató gesztusnak vélhette, mert már alig állt a lábán, pedig igazából önös érdekek vezéreltek: egyszerűen nem akartam, hogy eltávolodjon tőlem.
- Én is fáradt vagyok, tudjátok?! Már belefáradtam ebbe az egészbe! – járkált fel-alá hevesen gesztikulálva Alex. – Öt perc szünet, addig szedjétek össze magatokat! – ment ki a teremből magába roskadva.
- Mostanában egyre többször ilyen – nézett utána Wendy aggódva.
- Ühüm… - hümmögtem megértőnek szánt hangsúllyal, de közben csak a tökéletes alakjára voltam képes figyelni, ahogy lehajolt a kulacsáért.
- Talán történt vele valami…vagy a szeretteivel – találgatott.
- Lehet – hagytam rá, majd eltereltem a témát. – Terveztek valamit ma estére Zaynnel? – kérdeztem teljesen ártatlanul.
- Igen, egy Valentin-napi meglepetéssel készül nekem – ragyogott fel az arca. Abban a pillanatban azt kívántam, bár én lehetnék az, akinek a neve ilyen hatással van rá.
- Igazán? – vontam fel a szemöldökömet. Elpirulva bólogatott és széles vigyor futott át az arcán. Olyan imádni valóan naiv és ártatlan volt még, és ez tetszett. A tükörből láttam, hogy Sophia féltékeny pillantásokat vet kettőnk felé. Őt már kevésbé tudtam volna ártatlan jelzővel illetni. Amióta itt voltam, folyamatosan flörtölt velem, egyértelműen a tudtomra adta, mit is akar tőlem. Én pedig nem ellenkeztem, élveztem, hogy bármit megtenne értem. Dögös volt és könnyen kapható, nem jelentett akkora kihívást, mint Wen, de jó volt vele játszadozni alkalomadtán. Most, amint éreztem magamon a tekintetét, előbújt belőlem a kisördög. Tudtam, hogy a terem másik végéből úgy sem hallja, amit mondok, de a gesztusokat nagyon is jól látja. – Örülök, hogy ilyen boldog vagy mellette – simítottam végig Wendy karján lassan, a szemébe nézve. – Remélem, egyszer nekem is megadatik egy ilyen szerelem – adtam elő a reménytelen romantikust.
- Ó, hát persze, hogy így lesz! – mosolygott rám.
- Addig is pedig hálás leszek az olyan fantasztikus barátokért, mint te! – ismertem Went, tudtam, hogy túl jó a szíve és erre harapni fog.
- Awww – ölelte át a nyakam és cuppantott egy puszit az arcomra. – Aranyos vagy! Én sem tudnám, mi lenne velem ilyen barátok nélkül.
Fél szemmel Sophiára sandítottam és láttam, hogy lebiggyesztett ajakkal feltűnően másik irányba fordítja a fejét. Önelégült vigyor ült ki az arcomra, bevált a tervem, ma este is biztosan a karjaimban végzi…
- Oké, fiúk-lányok! Talpra! – tért vissza a terembe Alex újra kisimult arccal. Bárhol is járt az elmúlt öt percben, mindenki megkönnyebbültem nyugtázta, hogy sikerült megnyugodnia. – Most vigyünk bele egy kis csavart és kezdjük a fináléval. Mindenki a helyére! Öt…hat…hét…és – indította el a zenét.
Az egész tánckar életre kelt, mindenki egyszerre lélegzett a zene ritmusára, átjárt minket a felszabadult boldogság, ami a jelenetet jellemezte, a szívünk egy ütemre lüktetett. Teljesen átszellemültek a táncosok, minden tökéletesen ment, a mai próbán először, egészen addig, amíg meg nem történt a baj: Wendy egy fájdalmas ordítás kíséretében elterült a padlón. A teremben megfagyott a levegő, Al leállította a zenét és Wen-hez rohant.
- Mi történt? Hol fáj?
- A bokám – nyögte Wendy fájdalomtól eltorzult arccal.
- Az én hibám – szólalt meg hisztérikus, sírós hangon Sophia. – Megcsúsztam pörgés közben és nekiestem. Úgy sajnálom, nem volt szándékos – mentegetőzött. Ha nem róla lett volna szó, akkor még el is hittem volna ezt a változatot, de így csak a fantasztikus színészi képességeit voltam kénytelen elismerni, hiteles alakítást nyújtott.
- Semmi baj, Soph! Ne hibáztasd magad, én is jobban odafigyelhettem volna! – erőltetett Wendy az arcára egy halvány mosolyt.
- Rá tudsz állni? – kérdezte Alex.
- Megpróbálom – kapaszkodott Wen Will vállába és nagy nehezen feltápászkodott. Óvatosan helyezte rá a súlyát a jobb lábára, de a fájdalmas felszisszenés, ami elhagyta a száját és a szemébe kúszó könnyek nem voltak túl bíztatóak.
A megdöbbent táncosok csendben figyelték, ahogy a kiérkezett mentősök megvizsgálták Wendyt. Körbehordoztam a tekintetem az embereken, de egy valaki hiányzott… Sophia. Észrevétlenül kiosontam az ajtón és az öltözőjébe mentem, sejtettem, hogy ott találom. Kopogás nélkül nyitottam be, fel sem tűnt neki, hogy beléptem, mert éppen vadul rángatta le magáról az átizzadt táncruháját, majd beledobta a cuccait az edzőtáskájába. Szívesen elnéztem volna még fehérneműben, de tudtam, hogy addig kell lépnem, amíg a meglepetés erejével hathatok rá.
- Tudom, hogy direkt csináltad – jelentettem ki, felkapta a fejét a hangom hallatán.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz, Brad – fordult felém felvont szemöldökkel a mellkasa előtt összefont karokkal.
- Ugyan már, drágám – sétáltam hozzá közelebb. – Mindketten tudjuk, hogy féltékeny vagy rá – simítottam végig az arcán. Dühösen kapta el a pillantását.
- Nincs rá okom! – motyogta dacosan.
- Jaj, szívem, legalább magadnak ne hazudj! – ragadtam meg a karját és nyomtam a falhoz szorosan, a testemmel álltam az útját, mozdulni sem tudott. Mellkasa fel-alá mozgott, úgy állt ott előttem, mint egy sarokba szorított vadállat. Talán tényleg az is volt, legalábbis nekem mindenképp: egy kívánatos vadmacska. – Szándékosan tetted? – suttogtam a fülébe, végigsimítva az oldalán, beleremegett az érintésembe.
- És, ha igen?! – fúrta a tekintetét kihívóan az enyémbe.
- Hagyd őt békén!
- Miért tennék ilyet?
- Figyelj, engem nem érdekel, hogy melyik lánnyal tolsz ki azért, hogy jobb pozícióba kerülj, de Wendyt hagyd ki ebből az egészből!
- Mikor veszed már észre, hogy nincs nála semmi esélyed?! – köpte a szavakat keményen.
- Azt csak hiszed – villantottam felé egy bájvigyort.
- Cöh…- fordította el a fejét fintorogva.
- Majd meglátod – az állát megragadva kényszerítettem, hogy rám nézzen, majd a számat az övére tapasztottam. Először tiltakozott, aztán beletörődött és visszacsókolt. Magabiztos vigyorral az arcomon léptem el tőle. – Akkor este találkozunk.
- Ezek után még elvárod, hogy elmenjek?!
- Valentin-nap van, édes! Nálam jobb partnert úgysem találsz – egy hosszú pillanatig leforrázva állt ott, csak tátogott, de hang nem hagyta el a torkát, fogalma sem volt, mit kellene mondania. – Akkor este – kacsintottam rá, majd faképnél hagytam.

                                                                                 ***
Amikor egy órával ezelőtt megérkeztem a hotelszobába a Valentin-napra való tekintettel csokoládé és egy jégbehűtött pezsgő várt az ágy mellett. A csokit már régen megettem, és most a pezsgő kibontását fontolgattam. Egy ideig türelmetlenül járkáltam fel-alá, az órát nézegettem, majd leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Késett, már megint késett, utáltam, hogy mindig ezt csinálta velem, úgy tett, mint, ha kettőnk közül ő lenne a főnök. Pár perc múlva kopogtatás szakította félbe a gagyi, argentin szappanoperában siránkozó nő sírását. Lehalkítottam a tévét és kikiabáltam:
- Ki az?
- Na vajon?! A húsvéti nyuszi! – hangzott a szarkasztikus felelet.
- Késtél – vetettem a szemére, ahogy kinyitottam az ajtót.
- Örülj, hogy egyáltalán eljöttem – dobta le a kabátját a fotelba. Elismerően mértem végig fekete, testre simuló ruháján, ami teljesen szabadon hagyta a hátát. – A portás már megint ÚGY nézett rám.
- Hogyan? – leheltem csókot a ruhája által fedetlenül hagyott vállára.
- Mintha a kurvád lennék.
- És ez téged zavar? – simítottam végig gerincén, majd kezem megállapodott formás fenekén.
- Nem, de legközelebb mehetnénk máshová, tudod, fő a változatosság.
- Lesz legközelebb? – vontam fel a szemöldökömet miközben a hátát cirógattam.
- Persze, hogy lesz. Mindig van – sóhajtott a szemét forgatva.
- Helyes – csókoltam bele a nyakába kaján vigyorral az arcomon. – Egyébként tetszik a ruhád… megnéznélek nélküle… - kezdtem lefelé húzni a válláról a vékony pántot.
- Olyan türelmetlen vagy – húzódott el tőlem.
- Több mint egy órán át vártalak! – válaszoltam frusztráltan.
- És felzabáltad az összes csokit – bökött a fejével az éjjeli szekrényen felhalmozott üres csokis papírok felé.
- Na és? – vontam vállat és újra közeledni próbáltam.
- Kár, pedig én nagyon éhes vagyok.
- Hajh… - sóhajtottam bosszúsan. - Akkor rendelj valamit a szobaszolgálattól.
- Oké – tipegett oda a telefonhoz tűsarkain.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire felhozták az ételt a szobába. Evés közben úgy éreztem, mintha ez egy igazi randi lenne, pedig eredetileg egyáltalán nem annak indult, csak szex volt, kötöttségek nélkül. De mostanra rájöttem, hogy ezt a játékot ketten játsszák, és az irányítás kezdett kicsúszni a kezemből. Nem sokat beszélgettünk, a hosszú csendet Sophia törte meg a desszert előtt:
- Hm… csokis eper – harapott le belőle egy darabot érzékien, kezdett az őrületbe kergetni. – Vajon a kis Wendy is ilyet eszik most, vagy ők már áttértek az igazi desszertre? - pillantása perzselt.
- Azt kötve hiszem – ráztam meg a fejem a számba dobva egy epret.
- Miért? Nem gondolod, hogy Zayn ilyen romantikus lenne? – szarkazmusa szinte égetett.
- Wen allergiás az eperre – adtam magyarázatot.
- Ó – nyugtázta sejtelmes, már-már gonosz vigyorral, majd felállt, kézen fogott, az ágyhoz vezetett, aztán lelökött a matracra. Imádtam, amikor ilyen határozott volt velem. Lerúgta a cipőit, majd az ölembe ült és miközben száját az enyémre tapasztotta, hagyta, hogy szépen lassan, kiélvezve a látványt, lehúzzam róla a szűk, fekete ruhát. Közben ő lehámozta rólam az ingemet, és most a nadrágom gombjainál matatott, lehúzta rólam, majd várt, hogy innentől én vegyem kezembe a dolgokat. Hamar lekerült rólunk a fehérnemű és meztelenül nyúltunk el egymás mellett az ágyon. Csókoltam, haraptam, szívtam a nyakán a bőrt, miközben a kezem bebarangolta az egész testét jóleső sóhajokat váltva ki belőle. Felé kerekedtem és jött a jól ismert, berögzült mozdulatsor: mozgattam a csípőmet előre és hátra, előre és hátra, újra és újra, egészen addig, amíg gerince ívbe nem feszült és körmeivel nem vájt a hátamba. Akkor egy pillanatra leálltam és élvezettel néztem, ahogy az arcán átsuhan egy értetlen, szinte vádló kifejezés. Elvigyorodtam, újra mozogni kezdtem és a szájára tapasztottam az enyémet, hogy valamennyire eltompítsam a mindkettőnkből kitörő hangos nyögéseket, ahogy együtt értünk fel a csúcsra.
Lihegve hanyatlottam le mellé. Rengeteg alkalmi kapcsolatom volt már, de mindközül vele volt a legjobb a szex, mégsem jelentett semmit. Már az elején leszögeztük, hogy így lesz. Én szórakozni akartam, ő pedig nem volt hajlandó elárulni, milyen érdekek fűzik ehhez, és nekem ez így teljesen megfelelt.
- Tudod, ez azért vicces – pihentette a fejét a mellkasomon.
- Micsoda? – csavargattam szórakozottam az ujjaim köré hosszú tincseit és közben Wendyre gondoltam, vajon mit csinálhat most?
- Hogy egy ilyen pasi, mint te beleszeret egy olyan lányba, mint Wendy.
- Miért, én milyen pasi vagyok? – szöktek a magasba a szemöldökeim kíváncsiságomban.
- Olyan, aki bárkit megkaphat, mégis egy olyan csaj után fut, aki észre sem veszi – támasztotta meg a fejét a kezén, hogy rám tudjon nézni. Megforgattam a szemem és elhúztam a szám. – De tényleg, mi ez a pasiknál? Olyan, mint valami betegség, mindig az elérhetetlenre vágytok, és közben nem veszitek észre, hogy a szemetek előtt van valaki olyan, aki bármit megtenne értetek.
- Mire célzol ezzel? – néztem rá gyanakodva.
- Semmire – vont vállat. – Egyszerű megállapítás.
Egész éjjel együtt voltunk, de gondolatban teljesen máshol jártam. Nem tudtam kiverni a fejemből, amit mondott. Mi van, ha tényleg az elérhetetlen vonz? És mi van, ha ez az elérhetetlen nem is annyira elérhetetlen, mint amennyire tűnik?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése