2014. január 8., szerda

31. felvonás

Sziasztok, drágák! ♥
Ma nem terveztem hosszú beszédet mondani (tekintve, hogy hullafáradt vagyok és van egy rakat tanulnivalóm). Csak annyit szeretnék, hogy tudom, hogy az előző fejezet nem volt túl eseménydús és ez a mai is csak afféle átkötő rész, szóval ne várjatok nagy történéseket, de ezek is fontosak lesznek majd a későbbiekben.
Jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.



NIALL



Jane megérkezésével szinte vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Minden és mindenki néma mozdulatlanságba dermedt. Jeges tekintettel nézett végig a társaságon.
- Sziasztok – köszönt kimérten penge vékonyra összeszorítva dühtől remegő ajkát.
Mindenki kezét-lábát eldobva igyekezett viszonozni a köszöntést, Liam még fel is állt és a bőröndje után nyúlt:
- Had segítsek – mosolygott udvariasan.
- Nem kell, egyedül is boldogulok – rántotta arrébb a csomagját Jane durván. Liam arcára fagyott a mosoly és a keze tétován megállt a levegőben. Végül lassan felegyenesedett és komolyságba merevedett arccal várta a fejleményeket.
Teljes csendben figyeltük, ahogy levette a kabátját és letekerte a sálját, majd vetett egy rideg pillantást Piperre és büszke testtartással a konyhába vonult. Pipe összeszedve minden bátorságát utána ment.
Egy ideig senki sem szólt, csak tanácstalanul pislogtunk egymásra aztán Tommy hirtelen felpattant és határozott léptekkel a konyhaajtó felé indult, de Wendy útját állta:
- Nem, Tommy! Nem mehetsz be! Ezt nekik kettejüknek kell elintézniük.
- De…
- NEM! Ez az ő dolguk! – mondta Wen keményen.
- Te nem láttad, hogyan nézett rá?! – kérdezte kétségbeesetten Tommy.
- Persze, hogy láttam…- hajtotta le a fejét nagyot sóhajtva Wendy.
- Akkor meg?! – csattant fel Tommy. – Te is tudod, hogy elevenen fogja felfalni! – szűrte a szavakat a fogai közül és próbált utat törni magának.
- Nem érted, hogy nem lehet?! – ragadta meg Wen a karját erősen.
- Igen, Tommy. Wendynek igaza van. Ez kettejük ügye – tette a vállára a kezét Daisey csitítóan.
- Ülj le, öcskös – terelte a kanapéhoz Zayn.
Tommy vonakodva bár, de szót fogadott. Arcát a tenyerébe temette és várt, mindannyian ezt tettük. Már legalább negyed órája bent voltak, de még egy árva szitkozódás sem hallatszott.
- Idegtépő ez a várakozás – nyögte Tommy elgyengülten.
- Tudom – ölelte át Wen. – Tudom… - hajtotta a fejét a vállára.
- Egyébként Jane hol volt eddig? – tettem fel a kérdést, ami szúrta az oldalamat.
- Anyu cége minden évben szervez egy egyhetes „csapatépítő tréninget” – gúnyosan, a levegőben macskakörmözve ejtette a szavakat. – Idén valami erdőben voltak – vonta meg a vállát.
- Aha – bólintottam, aztán meghallottuk Piper hangját…



PIPER



Remegett minden porcikám, ahogy utána indultam. Tudja, tud mindenről. Ez így még rosszabb, mintha nekem kellene elmondanom. Haragszik rám, látom a testtartásából, az összes mozdulatából, a fagyos pillantásából… És, megvan hozzá minden joga: ő is fiatalon lett terhes…velem. Feladta az egész életét azért, hogy felnevelhessen. De döntöttem és most az egyszer ki fogok állni mellette. Daiseynek igaza volt: eddig mindig gyáva módon megfutamodtam, de ebből elég. Akkor, amikor megtettem, úgy éreztem, hogy ez a helyes út, most már nem fordulhatok vissza.
Elindította a kávéfőzőt, majd a fűszereket kezdte rendezgetni kényszeresen egy, aztán kettő, majd három sorba. Az idegeimen táncolt és nem állt szándékában felém fordulni. Hosszú, óráknak tűnő percekig tűrtem, hogy mellőzzön, de aztán megköszörültem a torkomat és igyekeztem magabiztos hangon megszólalni:
- Anya…- csak egy rekedt suttogásra futotta, amelynek a vége elhalt a levegőben. Továbbra sem nézett rám, nyugodtan kitöltötte magának a kávét és egy szakácskönyvet kezdett lapozgatni. – Anya, nézz rám! – léptem oda határozottan és ragadtam meg a kezét magam felé fordítva. Felhúzta a szemöldökét és durván elrántotta a karját. – Anya, kérlek, hallgass meg! Ez…ez… - nem tudtam folytatni.
- Ez mi?! – tette fel a kérdést ridegen.
- Ez nem az, aminek látszik – hadartam kétségbeesetten.
- Ó, hát akkor micsoda?! A lányom nem csináltatta fel magát, aztán vetette el a babát tönkretéve ezzel a karrierjét?!
- De anya…- nyögtem megrökönyödve és a szememet égetni kezdték a könnyek. Kíméletlen szavainak hatására elhomályosult a látásom. Nem tudtam elhinni, hogy a saját anyám így viselkedik velem.
- Van fogalmad arról, hogy milyen érzés volt nekem, hogy a kollegáim szeme láttára a hírekből kellett értesülnöm erről az egészről? Van fogalmad róla?! – kiabálásától zengett az egész ház. A szemeim elkerekedtek, a gombóc a torkomban akkorára dagadt, hogy nem hagyott szóhoz jutni. – Neeeem… – sziszegte a fogai közül. – te többé nem vagy az én lányom!
- Ne, kérlek, anya! Ne tedd ezt velem – borultam zokogva a lábai elé és görcsösen a kezét kezdtem szorongatni. – Szükségem van rád! Kérlek – könyörögtem elhaló hangon.
- Akkor hamarabb kellett volna gondolkodnod – köpte a szavakat a levegőbe keményen, majd kitépte a tenyerét az ujjaim közül és elviharzott.
Megsemmisülten meredtem az ajtóra, amely még mindig lengett heves távozásától. A padló jéghideg volt, körülöttem az apró cseppek egy nagy, elmosódott víztócsát kezdtek formálni, ahogy könnyeim megállíthatatlanul hulltak lefelé. Hisztérikusan, magamból kikelve artikulálatlanul felüvöltöttem és dühösen a járólapot ütöttem, karmoltam mindenhol, ahol csak értem. A világom romokban hevert és fájdalmasan maga alá temetett. Egyelőre nem láttam belőle semmilyen kiutat…



MÁSNAP



ZAYN




Tegnap órákba telt, amíg Pipert sikerült egy kicsit megnyugtatnunk és hajlandó volt aludni valamennyit. Wendyt Tommy támogatta, mindkettőjüket szörnyen megviselte az eset. Nehezemre esett éjszakára otthagyni őket, de tekintettel Jane jelenlétére, nem maradhattam. Harryt mardosta a bűntudat, már-már úgy festett, mint egy élőhalott. Szótlanul járkált fel-alá a házban és csak összefüggéstelen mondatokkal válaszolt, ha kérdeztünk tőle valamit. Magában talán már ezerszer elátkozta a hírnevét, de amilyen gyengédséggel nézett a gitárjára okkal reménykedtünk benne, hogy majd visszanyeri a lelkesedését az éneklés iránt.
Az órára pillantottam: 11:36. Megígértem Wendynek, hogy egyre ott leszek náluk, hogy elkísérjük Pipert az elbeszélgetésre, úgyhogy ideje volt felkelni és elkezdeni készülődni. Nehezen tápászkodtam fel az ágyról, majd álmos szemeimet dörzsölgetve a szekrényhez indultam. Előkaptam egy bokszert, egy sötét farmert és egy zöld pulcsit, majd a fürdőbe battyogtam. Percekig csak álltam a forró vízsugár alatt és vártam, hogy kitisztuljanak a gondolataim. Jól esett, hogy végre kikapcsolhattam az agyamat, önfeledten egy Train számot kezdtem énekelni a zuhanyrózsába és egy pillanatra megfeledkeztem a problémákról. Sajnos ez az érzés kínosan gyorsan illant tovább és csak komor egykedvűséget hagyott maga után. Nyomtam a kezembe egy kis tusfürdőt, tempósan bedörzsöltem a bőrömbe, hajat mostam, majd kiléptem a fülkéből. Gépiesen megtörölköztem, magamra kaptam a ruháimat és nagy gondossággal beállítottam a tincseimet. A szobámba érve felkaptam a slusszkulcsot és a földszintre sétáltam. A nappaliban egyedül Louis tanyázott kényelmesen elterülve a kanapén.
- Szia – köszöntem neki.
- Hali!
- Többiek?
- Liam elment futni, Niall meg ebédet hoz a Nando’sból.
- És Harry?
- Sétálni indult, azt mondta, vennie kell egy új cipőt.
- Furcsa…
- Nekem mondod?! De kell neki egy kis friss levegő. Már kajak azt hittem, soha többé nem mozdul ki.
- Mondjuk ez igaz – helyeseltem. – Niall régóta elment?
- Úgy egy félórája, szerintem mindjárt itt lesz.
- Szuper, akkor megvárom, éhen halok. Majd csak utána megyek Wendyékhez.
- Ó, persze, az elbeszélgetés… - komorodott el Lou.



***



Pontban egykor leállítottam a motort Wendyék háza előtt. Lassan csatoltam ki az övet, elhúztam a pillanatot, ameddig csak lehetett, egyáltalán nem akaródzott bemennem. Jane tekintélyt parancsoló nő és annak fényében, hogy Wennel hosszabb távra tervezek, nem lenne túl szerencsés összetűzésbe keveredni vele. Mondjuk most fogalmam sem volt arról, hogy hányadán állunk. Én mindennél jobban szerettem őt, de azt nem tudtam, ő mit érez. Nagyot sóhajtva megmarkoltam a kormányt és igyekeztem elhessegetni a gondolatot. Kiszálltam az autóból és a telefonomhoz nyúltam, hogy tárcsázzam Wendy számát, de ekkor kopogtatást hallottam. Felkaptam a fejem és észrevettem, hogy az egyik emeleti ablakban Wen áll. Mosolyogva intettem neki, aztán próbáltam értelmezni, amit mutogatott. Hálát adtam az égnek, hogy színésznő, nem vagyok valami jó Activity-ben, de így egyszerű volt. Azt sikerült felfognom, hogy csak egy perc és már jönnek is, úgyhogy felmutattam a hüvelykujjamat jelezve, hogy oké. Dobott nekem egy puszit, amit a levegőben elkaptam és a „szívembe zártam”. Elvigyorodott és szívecskét formált a kezeivel, majd eltűnt a függönyök mögött. Az arcomon halvány mosoly terült el. Talán nem is olyan fontos, hogy kimondja, elég, ha érezteti…



PIPER





Lassan, módszeresen fésültem a hajam és számoltam minden egyes húzást, mint gyerekkoromban. Anya esténként bejött a szobámba és miközben elmondta az aznapi esti mesét százszor végigsimított a fésűvel a hajamon. Sosem tévesztette el, mindig pontosan ugyanannyiszor fésülte ki. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért, de csak sejtelmesen elmosolyodott és azt felelte: „Mert az igazi hercegnők mind így csinálják”.
Azóta sok minden megváltozott, én felnőttem, ő pedig Leslie néni halála után eltávolodott tőlem. Már nem tudtam annyi mindent megbeszélni vele, egyre inkább magába fordult, én meg teljesen a tánc rabja lettem. Éjjel-nappal a táncteremben voltam és vért izzadva gyakoroltam. Rengeteget küzdöttem azért, hogy eljuthassak oda, ahol most voltam és nehezemre esett arra gondolni, hogy talán mindennek vége. Annyi görcsbe rándult izom, fájdalmas zúzódás és ficam után igazságtalannak éreztem ezt a helyzetet.
A tükörbe nézve megpillantottam a szemközti falon egy régi, elnyűtt, lyukas balettcipőt. Elszorult a torkom, ahogy eszembe jutott, hogy abban tettem meg az első tánclépéseimet. Azt viselve döbbentem rá, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Letettem a hajkefét és a cipőhöz sétáltam. Lágyan végigsimítottam a szétfoszlott anyagon és egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Ijedten rezzentem össze a kopogtatás zajára. Gyorsan megtöröltem az arcom és hangosan kiszóltam:
- Gyere be nyugodtan!
Wendy feje bukkant fel az ajtóban:
- Kész vagy? Indulhatunk? - érdeklődött.
- Persze, felveszek még egy kardigánt és mehetünk.
- Rendben – bólintott. – Odalent várlak.
- Oké – igyekeztem mosolyogni a félelemtől elszorult szívem ellenére.
Már éppen indultam volna lefelé, amikor a telefonom sms-t jelzett. Reménykedve túrtam fel a táskámat érte, hátha Harry írt, de legnagyobb meglepetésemre Louis arca villogott a kis boríték mellett. Kíváncsian nyitottam meg az üzenetet, amiben csak ennyi állt:
Erős vagy, én hiszek benned! xx Lou
Halványan elmosolyodtam és visszasüllyesztettem a mobilt a táskámba. Határozott léptekkel indultam a földszintre, magamra kaptam a cipőmet, a kabátomat és már kint is voltam a hűs, kijózanító időben. Vettem egy mély levegőt és a kocsihoz ballagtam.
- Piper, várj! – felkaptam a fejem. Tommy rohant felém lélek szakadtában. – Nem hagyhattam, hogy e nélkül menj el! – nyomta a kezembe az egyik nyakláncomat, amit még kiskoromban kaptam Leslien nénitől. – Tudom, hogy szerencsét hoz – vonta meg a vállát.
- Köszönöm – öleltem át meghatódottan, majd nyomtam egy puszit az arcára.
 


***



Talán ilyen lehet az, amikor a vádlott az utolsó útjára ballag: lassú és gyötrelmes. A kocsiban síri csend honolt. Láttam Zayn és Wendy arcán, hogy mindketten feszengnek. Huszonöt perc kínos autókázás után végre megérkeztünk és Zayn leállította a motort. Szinte egyszerre fordultak hátra Wendyvel.
- Akarod, hogy elkísérjünk? – harapdálta zavarában Wen az ajkát.
- Nem, köszönöm – ráztam a fejemet, mosolyt erőltetve az arcomra.
- Sok sikert! Ne izgulj, nem lesz semmi baj! – bíztatott Zayn.
Nagyot sóhajtva bólintottam és kikászálódtam a hátsó ülésről. A Balett Intézett máskor oly kedves, hívogató épülete most félelmetes, fenyegető várként tornyosult felém. Még egyszer fohászkodva az égre pillantottam és beléptem a hatalmas, kétszárnyú ajtón a tekintélyes nagyságú előtérbe. Biztos léptekkel haladtam az emelet felé, már úgy ismertem ezt a helyet, mint a tenyeremet. Az egyik folyosón diákok tucatjai álltak és mindannyian óriási szemeket meresztettek rám. Felszegtem a fejem és nem törődve velük tovább sétáltam, míg végül elértem az igazgatói irodához. A titkárnő, Valerie fogadott:
- Piper Davies? – mosolygott gúnyosan.
- Igen – válaszoltam határozottan.
- Az elbeszélgetés azonnal kezdetét veszi, addig kérlek, ülj le valahova – hessegetett el az asztala mellől. Nem kellett kétszer mondania: elgyengült térdeim hálásan zengtek örömódát a nagy bőrfotelnek.
Valerie-re néztem. Tartásán, mozdulatain még látszott a balettos múltja. Csúnya eset volt az övé: az egyik előadás közben a partnere nem kapta el időben és hatalmasat esett, de felállt és szakadt térd- és bokaszalagokkal táncolta végig a két és félórás előadást. Az orvosa azt mondta, hogy nem hogy táncolni, de még lábra állni sem biztos, hogy fog tudni. A hiúsága vitte rá, hogy végigtáncolja a kürt és ezzel tönkretette az egész életét. A doktor szerint, ha akkor abbahagyja és lesétál a színpadról, még ma is táncolhatna. Talán saját maga emésztése tette ilyen keserűvé ennyire fiatalon. Mindenesetre a sorsa kísértetiesen hasonlított az enyémhez, azzal a különbséggel, hogy nekem esélyem sem volt arra, hogy utoljára bizonyítsak…
- Piper? – hallottam meg egy mély férfihangot a közvetlen közelemből. – Kérem, fáradjon be!
Felálltam és félszegen a hatalmas terembe sétáltam. Az egész igazgatótanács egy emberként meredt rám. Hat szempár, hat hitetlenkedő tekintet. A szívem egyből a torkomba ugrott…

4 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett :)))) hamar a kövit!

    VálaszTörlés
  2. Szia Drága Márti! :)
    Mindig őszinte mosolyokat és néha könnyeket csalsz az arcomra, amikor olvashatom az alkotásaidat! *-* Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam a történetedre, a Theatre Love Affair-t nem fogom elfeledni, s amikor majd megjelenik könyvben, az első leszek, aki hazaviszi magával a boltból! :)
    Nagyon szeretünk Téged! *-*
    Puszillak! <3
    Fanni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, Fanni!
      Sikerült szavak nélkül hagynod. Egyszerre mosolyogtam és potyogtak a könnyeim, köszönöm! <3
      Bár nem ismerlek személyesen sem téged, sem a többi olvasómat, de hálás vagyok Nektek és egytől-egyig szeretlek Titeket!
      Puszillak <3

      Törlés