25. felvonás

Szép, jó napot!! :)))
Átléptük a HÉTEZER (!!) kattintást! Hűha, hatalmas ölelés mindenkinek, aki hozzátette a maga kis klikkelését! ;)
Terveztem, hogy hozok nektek egy kis lefordított 1D szösszenetet, de nem biztos, hogy lesz rá időm, mert elég húzós hétvégém lesz, mivel az összes tanár a szünet előtti utolsó héten írat dogát... No, de azért megteszek minden tőlem telhetőt! :)
És NE feledjétek: továbbra is várom a mondatokat MINDENFÉLE elérhetőségemen!!! :)
De nem is húzom tovább az időt, jó olvasgatást! :)
Puszi ♥ - W. 

LIAM

Daisey a mellkasomon aludt és a lábait az enyéim közé fűzte. Nem volt szívem felkelteni. Az este eléggé felöntöttek a garatra Niallel, nem engedhettem, hogy valami olyat csináljanak, amit később megbánnának. Amikor már kellőképpen egymásba gabalyodtak a táncparketten, közbeléptem és elrángattam onnan őket. Niallt Harry gondjaira bíztam, aki most szokatlanul józan maradt én pedig Dee-t hoztam fel a szobámba.

A teret egy hatalmas franciaágy uralta. Belesajdult a szívem, ahogy eszembe jutott, hogy kivel is kéne most együtt lennem. Wendy is arra számított, hogy Danivel leszek, ezért is adta nekünk ezt a szobát. Lefektettem az ágyra Daiseyt, szinte azonnal elaludt, teljesen kiütötte magát.

A mini bárhoz sétáltam és felkaptam a legelőször szemem elé kerülő üveget. Nagyon ritkán ittam, de most felejteni akartam. Ki akartam verni a fejemből Daniellet, legalább egy rövid időre, de fordítva sült el. Minden egyes korty után eszembe jutott, hogy mit mondana: „Liam, te nem vagy normális! Ne kockáztasd az egészséged, legalább miattam ne! Szeretlek!” Az utolsó szó megállíthatatlanul visszhangzott a fülemben. „Szeretlek!” Már nem is emlékeztem, mikor mondtuk ezt egymásnak utoljára. „Szeretlek!” Mintha ez a kép csak a fejemben létezett volna és sosem lett volna valóság. Egyetlen elsuhanó árnyképnek tűnt az egész kapcsolatunk. Reménykedtem benne, hogy nappali fénynél majd másképp látom a helyzetet, derűsebben, de az éjszaka suttogó démonaival szemben állt a jeges valóság.

Daisey mocorogni kezdett és közelebb húzódott hozzám.

- Niall – motyogta félálomban.

Nevetni kezdtem. Hirtelen kipattant a szeme és ijedten nézett rám. Az ágy lehető legtávolabbi sarkába húzódott.

- Jó reggelt! – néztem rá a könyökömre támasztott fejjel.

- Neked is – felelt lassan és húzta feljebb magán a takarót szégyenlősen. – Ugye mi…nem…? – kérdezett rá a legnagyobb félelmére.

- Háááátt…ami azt illeti – kezdtem elégedetten vigyorogva. Sikoltott egy aprót és a szája elé kapta a kezét ijedtében. Hangosan felnevettem és fuldokolva folytattam – nem történt semmi.

- Hála az égnek – sóhajtott megkönnyebbülten. Felhúztam a szemöldökömet. – Mármint nem úgy értem, hogy…öhm…nem vagy jó pasi…mert az vagy…csak hát izé…na, érted…- dadogta miközben az arca fokozatosan felvette a haja színét.

- Jól van, értem – állítottam le a szenvedését vigyorogva. – Akarsz zuhanyozni, vagy mehetek én előbb?

- Menj nyugodtan. Nekem egyelőre csak egy Aspirinre van szükségem a táskámból.

ZAYN

Viszonylag korán ébredtem egy átbulizott éjszakához képest. Wendy még mélyen aludt. Megnyugtatóan szuszogott az ölelésemben, nem akartam felkelteni. Életem végéig el tudtam volna nézni, ahogy a szempillája meg-megrebben, amikor valamit álmodik; érezni, ahogy apró testével egyre közelebb furakszik hozzám; képes lettem volna halálom napjáig beszívni édes, mámorító illatát. Ha vele voltam, semmi sem tűnt félelmetesnek. Ő olyan volt nekem, mint egy drog, akaratlanul szoktam rá, de mostanra minden nélküle töltött nap kínszenvedés volt.

Puszit nyomtam a füle mögé, aztán a nyaka és az álla közötti kis gödröcskébe is. Még inkább belesimult az ölelésembe. Cirógatni kezdtem a karját, láthatatlan kígyómintát rajzoltam rá. Szája egy kissé elnyílt és valamit dünnyögött. Kezemet bedugtam a takaró alá és végigszántottam a felsőtestén. Megállapodtam a lapos hasánál és köröket kezdtem leírni a köldöke körül.

Hosszú szempillái megremegtek és lassan kinyitotta gyönyörű, mogyoróbarna szemét. Rövid fészkelődés után a hátára fordult, mosolyogva hajoltam felé. Tekintetemet az övébe fúrtam és a füle mögé simítottam az egyik hosszú tincsét. Beleborzongott az érintésembe. Lehajoltam, hogy megcsókoljam, a szám már csak centiméterekre volt az övétől...

Kivágódott az ajtó és Louis trappolt be a szobába. Magamba fojtottam egy szitoközönt és sóhajtva lehengeredtem Wendyről, aki ösztönösen feljebb rángatta magán a takarót.

- Sziasztok! – vigyorgott kajánul Louis.

- Szia, Louis! – motyogtam csekély lelkesedéssel. – Mit szeretnél?

- Eleanorral beülünk egy kávézóba. Nincs kedvetek velünk jönni?

Felment bennem a pumpa: komolyan EZÉRT rontotta el a tökéletes pillanatot?!

- Nem, Louis, nem akar…- mondtam talán a kelleténél egy kicsit ingerültebben. Wendy megnyugtatóan a karomra tette a kezét és ő folytatta:

- Köszi, Lou, de most kihagynánk. Talán majd legközelebb – mosolygott derűsen.

El lihegve tűnt fel az ajtóban. Futva tehette meg az utat a szobájuktól idáig.

- Bocsi, srácok – vágott bűntudatos arcot. – Én mondtam neki, hogy ne jöjjön át – nézett szigorúan Louisra és ragadta őt kézen. Határozottan elkezdte kifelé rángatni.

- Semmi baj, El – nevetett Wen. – Jó szórakozást nektek!

- Köszi – terelte immár maga előtt Lou-t. – Bocsi – tátogta még vissza hangtalanul az ajtóból aztán végre magunkra hagytak. Felálltam és gyorsan elfordítottam a kulcsot a zárban, majd a biztonság kedvéért kitámasztottam a kilincset egy székkel. Wendy nevetve figyelte a ténykedésem.

- Na? Hol is tartottunk? – heveredtem újra mellé az ágyra.

Vigyorogva csókolni kezdett. Sehogy sem engedte, hogy felé hengeredjek, így feladtam és hagytam, hogy a csípőmre üljön, nyelveink forró táncot jártak. Elhúzódott tőlem, kacéran beharapta az alsóajkát és szélsebesen lemászott rólam. A fürdőszoba felé kezdett futni. Mielőtt becsukhatta volna az ajtót, utolértem és a derekánál fogva visszarántottam. Háta a mellkasomhoz simult. Csábító látványt nyújtott, ahogy előttem állt egy szál pánt nélküli melltartóban és bugyiban. Számat a nyakára tapasztottam és gyengéden szívogatni kezdtem. Jólesően felsóhajtott és felém fordult. Szemeiben parázslott a vágy. Átkarolta a nyakamat és hevesen csókolni kezdett. A fürdőszoba felé hátráltunk. Az utolsó pillanatban ellökött magától és villámgyorsan becsukta az ajtót, kattant a zár.

- Ó, ne már! – vertem a fejem a bezárt ajtóba.

- Bocsi! – kiabált ki.

WENDY

- Ó, ne már! – kiabált be az ajtón.

- Bocsi! – válaszoltam kuncogva.
Nagyot sóhajtva löktem el magam az ajtótól. Minden tagom remegett, ahogy a zuhanyhoz sétáltam. Egyre nehezebb volt ellenállnom neki, magához vonzotta minden egyes porcikámat. A szívem hevesebben vert, amikor a közelemben volt, a hasam megtelt pillangókkal. Érintése villámcsapásként futott át az egész testemen és a bőröm szinte perzselt ott, ahol a csókjait hagyta. Az ajkaim kétségbeesetten vágytak az övéi után.
Felkötöttem a hajamat és kinyitottam a csapot. Hagytam, hogy a langyos víz egy kicsit elmossa a gondolataimat róla. Gyorsan megmosakodtam és a törölköző után nyúltam. Magamra húztam egy farmert, egy fehér pólót és felvettem a rózsaszín, kapucnis Jack Wills pulcsimat.

Megfésülködtem. A hajam a pára hatására újra finom hullámokban hullott alá, nyoma sem volt már az éjszakai szög egyenes tincseknek. Sminkelni akartam, de aztán eszembe jutott, hogy mit mondott az este: „felesleges, a nélkül is gyönyörű vagy”. Elmosolyodtam és visszacsúsztattam a sminkkészletet a táskámba.

Lassan nyitottam ki az ajtót és kikukucskáltam rajta. Zayn az egyik fotelban ült az ablaknál és kidugott nyelvvel a telefonját babrálta. Mezítláb voltam, így viszonylag hangtalanul tudtam odasétálni hozzá. Hátulról átfogtam a nyakát és puszit akartam nyomni az arcára, de elfordult.

- Haragszol? – motyogtam csalódottan.

- Igen – dünnyögte.

- Na, és mondd: mivel tudnálak kiengesztelni? – léptem elé. Fel sem nézett a telefonjából. – Naaa – cirógattam meg a karját miközben kissé idegesen beharaptam az alsóajkam.

Végre rám pillantott és az arcán mosoly bujkált. Lezárta a telefont és az ágyra dobta.

- Gyere ide – fogta meg a kezem és húzott az ölébe. Belesimultam az ölelésébe és a vállára hajtottam a fejem. – Hogy is tudnék rád haragudni, szépségem? – lehelt apró csókot a számra.

- Gonosz vagy – motyogtam a nyakába miközben még szorosabban öleltem.

- Miért is? – igyekezett komoly maradni, de sunyi vigyorát nem tudta elfojtani.

- Mert elhitetted velem, hogy mérges vagy – dünnyögtem az illatától megrészegülve.

- De csak miután te olyan csúúúúúúúúúúúnyán – ezt a szót direkt elhúzta – faképnél hagytál.

- Tusé – nevettem rá.

Tenyerét az arcomra tapasztotta és hüvelykujjával végigsimított az alsóajkamon. Csillogó, barna szemeit az enyéimbe fúrta. Ujjai fürgén a hajamba szántottak és közelebb vont magához. Ajkai súrolták az enyémeket, de nem csókolt meg. Tehetetlenül felnyögtem a vágytól, hogy szánk végre összeforrjon. Kinevetett, élvezte, hogy ilyen hatással van rám. Megcsókolt, nem kínzott tovább. Elgyengülve vártam, hogy mikor mélyíti el a csókunkat. Az idegeim pattanásig feszültek mire megéreztem kutakodó nyelvének érintését.

Levegőért kapkodva húzódtunk el egymástól. Nyomott egy puszit az orromra, aztán a homlokát az enyémnek döntötte. Arcán elterült az a jól ismert féloldalas mosoly, ami már a legelső találkozásunkkor levett a lábamról. Teljesen elmerültem parázsló pillantásában. Egyik keze a derekamat fonta át, a másik a combomon pihent.

- Anyáék szeretnének velünk ebédelni – hangja még egy kicsit rekedten szólt.

- Hogy mi?! – húzódtam el tőle hirtelen teljes pánikban.

- Nyugi, kicsim – rántott vissza nevetve.

- De hát így nem állhatok eléjük – mutattam magamon végig kétségbeesetten.

- Hogyan? – húzta fel a szemöldökét.

- Szakadt farmerban és pulcsiban.

- Miért is?

- Mert ők a szüleid, Zayn! És nem akarom, hogy miattam kelljen szégyenkezned előttük…

- Ó, hallgass! – rántotta fel a fejemre a kapucnit és húzta össze a zsinórjainál fogva, majd elhallgattatott egy csókkal. – Te még egy zsákban is mesésen festenél! És eszedbe ne jusson még egy ilyen butaság, hogy szégyenkeznék miattad! – simított ki az arcomból egy tincset. – De most – kapott könnyedén az ölébe és állt fel velem – megyek és lezuhanyozok. És neked itt kell maradnod – tett le az ágyra gyengéden. – Hacsak nem szeretnél velem jönni – pislogott rám pajzánul.

- Szép próbálkozás, Mr. Malik – csókoltam meg vigyorogva.

- Egy próbát megért – rántotta meg a vállát, aztán fenék rázva betipegett a fürdőszobába. Az ajtóban megállt és visszafordult: - Még meggondolhatod magad – kacsintott rám. Megforgattam a szemem. – Hát jó – sóhajtott színpadiasan, majd szomorú kiskutyafejet vágva bezárkózott.

NIALL

Sajgó fejfájásra ébredtem. Nyögve feltápászkodtam és értetlenül néztem körbe. Fogalmam sem volt, hol vagyok. A másik ágyban Harry aludt, vagyis csak sejtettem, hogy ő az, mert göndör fürjein kívül nem látszott belőle más. Halványan derengeni kezdtek az éjszakai emlékek: a buli, a szálloda és Daisey édes csókjai. Hitetlenkedve megtapogattam az ajkaimat és elvigyorodtam. Vajon tényleg megtörtént, vagy csak álmodtam az egészet? Ezzel még ráértem foglalkozni, jelenleg sürgetőbb dolgom is akadt. Elbotorkáltam arra felé, amerre a mosdót sejtettem. Elvégeztem a dolgomat, majd megkönnyebbülten megmostam a kezemet és fröcsköltem némi vizet az arcomra. A tenyeremre döntöttem a fejemet a mosdókagyló felett és így igyekeztem magam rávenni arra, hogy gondolkodjak.

Sürgősen kellett egy Aspirin, mert ezt már nem bírtam tovább elviselni. Harryt nem akartam felkelteni. Tudtam, hogy morcos lenne, és úgyse tudna segíteni. Kitrappoltam a folyosóra és csüggedten néztem végig az ajtók végtelen során. Melyik lehet a Wen-éké? Próba-szerencse bekopogtam a szemben lévő szobába. Nem érkezett semmi válasz. Lehajtott fejjel csoszogtam a következőhöz és kopogtatni kezdtem. Kisvártatva feltárult az ajtó és egy hatalmas, szőrös hústorony állt előttem fehér atlétában és a dereka köré csavart törölközőben.

- Igen? – kérdezte morcosan.

Csak reménykedtem benne, hogy a törölköző alatt viselt valamit és nem zavartam meg semmi olyat...

- Öhm…elnézést. Rossz helyre jöttem – próbáltam a szemébe nézni kikandikáló hájas hasa helyett.

- Máskor nézd meg jobban, hogy hova kopogtatsz – vetett rám egy udvariasnak nem éppen nevezhető pillantást és az arcomba vágta az ajtót.

- Ó…te…jó…ég – nyögtem.

Félve botorkáltam a következő ajtó felé és félszegen kopogtattam.

- Egy pillanat! – szólt ki Wen vidám hangja.

- Meg vagyok mentve! – emeltem a tekintetemet az égre sóhajtva.

Odabentről bútorcsikorgás hallatszott, kattant a zár, majd kitárult az ajtó. Wendy boldogan mosolygott rám. Teljesen más volt smink nélkül, szokatlan, de még így is ámulatba ejtően szép. Ó, Istenem. Mi a fenén gondolkozok?! Nem kellett volna annyit innom tegnap.

- Szia, Nialler! – köszöntött.

- Szia! Kérlek, segíts rajtam – nyöszörögtem.

- Fájdalomcsillapító? – nevetett. Bólintottam. – Gyere be – állt félre – mindjárt keresek neked egyet.

- Köszönöm – motyogtam hálásan.

Félszegen toporogtam egy helyben. Wendy rám nézett és elvigyorodott, felettébb szórakoztatónak találta a zavaromat. Bevallom: én sem értettem, hogy miért vagyok ilyen ideges, talán az agyamon előbb átfutó zavarba ejtő gondolatok miatt.

- Ülj csak le – bökött a fejével az ablaknál álló fotelek felé miközben módszeresen átkutatta a táskáját. Sóhajtva belezuttyantam az egyikbe és hátrahajtottam a fejem. Behunytam a szemem és csendben vártam. – Itt is van – jött oda hozzám Wen a kezében egy fájdalomcsillapítóval meg egy palack vízzel.

- Egy életre leköteleztél – motyogtam, majd lehúztam a gyógyszert.

- Jól van, manó – nevetett csengő hangon és felborzolta a hajamat.

Leült a szemben lévő fotelba, felhúzta a lábait és átkarolta őket. Egy értelmes mondatot sem tudtam volna kinyögni, úgyhogy inkább hallgattam. Nem lehettem valami szórakoztató társaság, de úgy tűnt, hogy ez nem zavarta őt.

Feltárult a fürdőszobaajtó és gőz gomolygott ki rajta. Zayn egy szál alsóban a vizes haját törölgetve botorkált elő.

- Szia, Nialler – vigyorgott rám, aztán lazán a vállára vetve a törölközőt lehuppant Wendy mellé a fotel karfájára és átkarolta a vállát.

- Hali, tesó! – motyogtam.

- Zúzós volt az este? – nevetett. Látszólag észre sem vette, hogy közben Wendy az ujjaival játszott.

- Eléggé – kezdtem a fejemet masszírozni a mutató- és középsőujjammal.

- Mázli, hogy engem úgy lefoglalt ez a szépség, hogy esélyem sem volt inni – vonta magához közelebb Went.

- Naaa! – csattant fel Wendy és bökte őt vállon. – Ezt most úgy mondod, mintha baj lenne!

Zayn nevetve hajolt oda hozzá ás szájon csókolta. Amikor elhúzódtak egymástól, parázslott a tekintetük. Annyira irigyeltem őket: az első pillanattól fogva tökéletes volt közöttük az összhang. Két teljesen más világ voltak, de furcsamód így alkották a legteljesebb egészet, amit valaha láttam. Ölni tudtam volna azért, ha egy lány úgy nézett volna rám, mint Wendy Zaynre.

Hatni kezdett a fájdalomcsillapító és eltompult érzékeim végre újra kiélesedtek. Kicsit zavarban éreztem magam, így inkább megköszörültem a torkomat, hogy felvonjam magamra a figyelmet és kizökkentsem őket a saját világukból.

- Na, srácok, én most megyek, mert éhen halok – nyögtem be a legkézenfekvőbb hazugságot. – Köszönöm az Aspirint, életmentő volt.

- Nincs mit – mosolygott Wen.

- Később találkozunk – mondtam és elindultam kifelé.

- Rendben, szia! – köszöntek el kórusban.

Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót egy kicsit fellélegeztem. Bebattyogtam a szobánkba. Harry még mindig húzta a lóbőrt, úgyhogy felkaptam a cuccaimat és a fürdőszobába mentem. Egy félóra múlva tisztán, üdén és illatosan léptem elő. Harry már ébren volt és az ágya szélén ült a telefonjával a kezében.

- Jó reggelt, Harry! – nem reagált semmit csak megütközve bámult a készülékre. Arca fokozatosan elsötétült és ajkai dühösen megremegtek. – Hé, Hazz – tettem a vállára a kezem. – Minden oké? – most már a könnyei is potyogtak és szemében kétségbeesés csillogott. – Harry! Ne csináld ezt, haver! Komolyan megrémítesz. Mi történt?! Mondd már el! – rázogattam a vállát.

Felém fordult, de láttam a pillantásán, hogy gondolatban messze jár. Lerázta a kezemet és felállt. Hatalmas léptekkel átszelte a szobát, felvette a farmerját, magára kapott egy pólót, felhúzta a cipőjét, felkapta a kabátját és szó nélkül elviharzott. Csak az ajtó csapódása jelezte, hogy másodpercekkel ezelőtt még ő is itt volt.

Aggódva bámultam utána. Sosem láttam még ilyen feldúltnak.

HARRY

Kirohantam az épület elé és taxit akartam fogni magamnak, de aztán eszembe jutott, hogy a tárcámat odafent hagytam. Hatalmas szitoközönt zúdítottam egy ártatlan postás nyakába, majd futásnak eredtem. Nem tudtam felmérni, milyen messze lehetek. Négy, öt háztömbnyire, vagy többre? Kétségbe ejtett ez a gondolat, így fokoztam a tempót.

Szlalomozva kerülgettem a sétáló embereket. Sokan bámultak rám értetlenül, de még többen ismertek fel. Szerencsére senki nem akart megállítani, hogy autogramot vagy fotót kérjen. Tudtam, hogy ha bárki megpróbálná, akkor most valószínűleg durván faképnél hagynám. Odaértem a parkhoz, az izmaim már teljesen kimerültek és visítva tiltakoztak, de nem érdekelt. Még jobban megfeszítettem a tempót.

Az életem múlott azon, hogy időben odaérjek, magamban imádkoztam, hogy ne késsek el...

____

További kellemes hétvégét, és záporozzanak azok a mondatok! ;) ♥