2013. december 4., szerda

22. felvonás

Sziasztok! :)
Ma nem dumálok, élvezzétek az új részt :)
Puszi ♥ - W.

Ui.: Tegnap volt Gemma és a 5SOS szülinapja! Utólag is Isten éltesse őket!! :))



WENDY



Garfieldot megszégyenítő mozdulatokkal táncoltam az I feel good című számra, amikor nevetés hallatszott a hátam mögül. Megpördültem a tengelyem körül.
- Pont úgy táncolsz, mint Zayn.
- Niall – ugrottam vidáman szerencsehozó ír manóm nyakába. – Ki engedett be?
- Tommy. Épp akkor indult, amikor én jöttem. Nagyon ki volt csípve - húzogatta meg a szemöldökét.
- Igen, randija lesz – vigyorogtam.
- Ó – nyögte és kissé elkomorodott. Már rájöttem, hogy a barátnő-téma elég érzékenyen érinti őt, így gyorsan a bulira tereltem a szót.
- Na, van valami ötleted? – tessékeltem a konyha felé.
- Hát, ami azt illeti… - jelent meg pajzán vigyor az arcán.
- Csak semmi sztriptíz táncosnő! – jelentettem ki szigorúan.
- De…- kezdett tiltakozni.
- Nem!
- Na, de…
- NEM!
- Ne csináld már, Wen! Tökre buli lenne! – győzködött.
- Akkor sem! – makacskodtam.
- Oké – sóhajtott megadóan a magasba emelve a kezét. – Akkor nincs ötletem.
- Üdv a klubban – nyögtem tanácstalanul a tenyerembe támasztva a fejem. Annyira elszántan kerestem a tökéleteset, hogy minden egyes felmerülő ötletet elvetettem.
- Vendéglista?
- Gondolom a család és a barátok… - ráncoltam a szemöldököm.
- Ezt kipipálhatjuk. Téma?
- „Különlegesszülinapotakartamnekeddecsakerrefutottaörülsz” ? - hadartam kétségbeesetten a levegőben macskakörmözve.
- Jó, ezen még gondolkozunk – nevetett.
- Kaja?
- Valami tipikusan arab?
- Jó ötlet. Bármi konkrét?
- Még nincs – harapdáltam az ajkamat zavaromban.
- Helyszín?
- Egy bár…egy diszkó…egy étterem…mit tudom én?! – kezdtem rájönni, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet. Idegesen felpattantam és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Remegő kézzel a számhoz emeltem, majd ahelyett, hogy visszaültem volna, fel-alá kezdtem járkálni vele.
- Wen, nyugi! – tovább róttam a köröket. – Állj már le! Rossz nézni, ahogy kiidegeled magad!
- Most mit csináljak, Niall? – léptem elé megsemmisülten.
- Először is lazulj el! – húzott le a mellette álló székre. – Másodszor pedig még rengeteg időnk van, hogy összehozzunk valamit. Minél jobban idegesíted rajta magad annál kevésbé fog eszedbe jutni bármi normális! Ne aggódj, megoldjuk!
- Köszönöm, Niall – bólintottam komolyan és néztem rá hálásan. Megszólalt a csengő. – Ne haragudj! – sóhajtottam.
- Semmi baj, menj csak – mosolygott rám kedvesen.
Kedvetlenül és elgyötörten az ajtóhoz battyogtam. Kinéztem a kukucskálón és egyből vigyorra húzódott a szám. Szélesre tártam az ajtót és vidáman visítva ugrottam a jövevény nyakába.



NIALL



- Nem is tudom, hol kezdjem! – robbant be egy vörös forgószél hadarva a konyhába. Vadul gesztikulált és izgatottsága szinte tapintható volt a levegőben. Hangja betöltötte a teret. – Éhen halok! – tépte fel a hűtőt és tüzetesen átvizsgálta a tartalmát. Elővett egy dobozt, benyúlt az egyik fiókba és egy kanállal falni kezdett. Látszott rajta, hogy nem először járt itt, otthonosan mozgott. – A farm dögunalmas volt: egész nap csak csirkék meg tehenek – forgatta meg a szemét. – De amúgy Írország eszméletlenül szép, a dombok, a fák meg minden, és…- végre észrevette, hogy én is ott vagyok és elkerekedett szemekkel bámult rám. Kiejtette a kezéből a kanalat, eltátotta a száját és megmarkolta Wendy karját:
- Wen – suttogta. – Niall Horan ül a konyhátokban – nem bírtam elfojtani egy vigyort. Közelebb hajolt Wendyhez, de még így is hallottam, hogy mit mond: - És azt hiszem, most rajtam nevet.
- Tudom – suttogta vissza Wen somolyogva.
- Úristen! – rogyott meg a lány térde. Wendy az utolsó pillanatban elkapta és leültette velem szemben. Még mindig nem vette le rólam a csodálkozástól elkerekedett szemeit.
- Niall: ő itt a legjobb barátnőm, Daisey Wilson; és Daisey: bemutatom Niall Horant.
- Szia – integettem felé mosolyogva.
- Hű – nyögte. – Niall Horan nekem integet.
Wendyvel nem bírtuk tovább és hangosan felnevettünk.
- Igaz, hogy minden rajongónak igent mondasz, aki megkér, hogy vedd el? – kérdezte Daisey.
- Igen – vigyorogtam. Nem értettem, hogy jön ez most ide.
- Feleségül veszel?
- Persze – nevettem.
És akkor ott, ahogyan velem szemben ült a mintás cicanadrágjában és a fehér kötött pulcsijában valahogy éreztem, hogy ez így is lesz. Éveken át vártam, hogy végre megtörténjen velem ez a csoda és nagyon úgy tűnt, hogy egy vörös hurrikán végleg felforgatta az életemet.

DAISEY



- Istenem – dőltem le megsemmisülten a kanapéra miután Niall elment. – Ezennel hivatalosan is vége az életemnek! Nevezz Nyominak és ragassz egy „Rúgj seggbe” táblát a hátamra! – temettem az arcomat a tenyerembe.
- Ugyan már! Nem volt olyan szörnyű! – győzködött Wendy.
Hitetlenkedve néztem rá:
- Megkértem, hogy vegyen el!
- Oké, az tényleg elég ciki volt – ismerte el.
- Aztán több mint húsz percig meredten bámultam…
- Na, igen…egy kicsit az is…
- Végül sikerült elüldöznöm.
- Nem miattad ment el! Próbájuk lesz.
- Na, persze…egy egész életre leírtam magam előtte – motyogtam elkeseredetten. – Tudod, hogy egy örökkévalóság óta tetszik, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám, amikor először meglátom. Most biztos totál zakkantnak tart. – fúrtam a fejem a párnába.
- Dehogy tart! – ellenkezett Wendy.
- De igen! Most azonnal megyek és elüttetem magam egy kamionnal – ültem fel.
- A francokat! – nyomott vissza Wen. – Még nem is meséltél – igyekezett más irányba terelni a témát.
- Most nincs kedvem mesélni – öleltem magamhoz az egyik díszpárnát.
- Oké – bólintott. – Fagyit?
- Jöhet.
- Azonnal hozom – indult kifelé a konyhába.
Csak arra a csodás szempárra tudtam gondolni. Azok a csillogó kék szemek egyszerűen megbabonáztak. Más valakit otthon bálványozni és megint más találkozni vele élőben. Az én esetemben egész egyszerűen katasztrofális.


PIPER



- MEGJÖTTEM! – kiáltottam be a házba. A tekintetes szatyortömeg miatt inkább lábbal löktem be az ajtót. – Hahó, valaki?!
Nagy nehezen beszambáztam a nappaliba és megköszörültem a torkomat, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Wen és Dee rám sem bagózott. Csúcs – gondoltam magamban – Daisey hercegnő megérkezett és én le vagyok szarva...
Már egészen kicsi korunk óta úgy éreztem, hogy amikor ő itt van, meg kell küzdenem Wendy figyelméért. Általában olyan sokszor próbálkoztam, hogy a végén egyszerűen feladtam a dolgot. Aztán sikerült eljutnom arra a pontra, hogy már nem is kísérleteztem azzal, hogy magamra vonjam a figyelmet, hiszen Dee az utolsó cseppig magának követelte az egészet. Mindig ő volt a társaság középpontja, mindenki imádta. Kivéve az olyan szürke kisegerek, mint én.
Lehajtott fejjel battyogtam a konyhába, amikor végre méltóztattak észrevenni:
- Ó, Piper! – mosolygott rám negédesen Daisey. – Szia! De örülök, hogy látlak – ugrott a nyakamba és nyomott az arcomra két puszit. – Csak nem szedtél fel néhány kilót? Ne aggódj, jól áll - kifejezetten boldog voltam, hogy tele volt a kezem, mert nem biztos, hogy meg tudtam volna állni, hogy ne tépjem ki a haját, de e helyett csak egy kedvesnek szánt mosolyt villantottam rá:
- Szia, Dee! Milyen volt Írország?
- Szuper, épp most mesélek Wendynek. Nem csatlakozol?
- Kösz, de most nem. Más dolgom van – hazudtam, hogy kivágjam magam. – Jó volt látni.
Sarkon fordultam és a konyhába siettem. Szélsebesen elpakoltam, lefejtettem magamról a kabátomat, lerúgtam a cipőmet, aztán az emeletre caplattam. Előkotortam a telefonomat a táskámból és írtam egy smst Harrynek:
S.O.S. Itt van Wen agyrém legjobb barátnője. Ments meg! xx Pipe
Ilyen szörnyű? :D érkezett azonnal a válasz.
Az nem kifejezés!
Rendben, 20perc és ott leszek érted.
Én hősöm <3
Hahaha…érted bármit ;) <3
Megkönnyebbülten dőltem hátra, aztán meggondoltam magam és inkább izgatottan felpattantam. Megfésülködtem, megmostam a fogam, halvány sminket tettem fel, lecseréltem a pólómat és végre hivatalosan is késznek nyilvánítottam magam a Harryvel való találkozásra.
Megszólalt a csengő és én szélvészként rohantam a földszintre, de elkéstem, mert Daisey már az ajtóban állt.
- Ne. Majd én kinyitom – akartam mondani, de nem jött ki hang a torkomon.
Kitárta az ajtót és Hazza láttán szélesen elmosolyodott:
- Szia – köszöntötte.
- Szia – nyögte Harry.
- Gyere be! – engedett neki utat Dee.
- Öhm…oké – lépett be Harry. Sokatmondó pillantást vetett rám és én egy aprót bólintottam jelezve, hogy őróla beszéltem.
- Hali, Hazza – toppant be Wen az előszobába. – Hogy kerülsz te ide? – ölelte át őt.
- Piperhöz jöttem, de már megyünk is – ragadott kézen.
- Ó, ne, várjatok még! – kapott vérszemet Daisey. Ami nekem megvolt az neki is kellett, így volt ez mióta az eszemet tudtam. – Még be se mutatkoztam: Daisey Wilson vagyok – nyújtotta a kezét angyalian mosolyogva Harry felé.
- Harry Styles – biccentett Hazza, de a felé nyújtott kezet nem fogadta el. Elégtételként nyugtáztam a Dee arcán átfutó döbbenetet.
- Éééss…hova mentek? – igyekezett Wen megtörni a hirtelen beállt jegyes hangulatot.
- A parkba – vágtam rá.
- A moziba – így Harry. Aztán megköszörülte a torkát és fesztelenül folytatta: - Előbb sétálunk egyet, aztán beülünk egy filmre.
- Akkor nem kéne valami meleg? – kérdezte Wendy. – Vihetnétek kakaót, teát vagy valamit egy termoszban.
- De…gondolom…- vakargatta a fejét Harry – az jó lenne.
- Szuper – ragadta őt kézen Dee és a nappali felé kezdte vonszolni.
Nagyot sóhajtottam és az égre emeltem a tekintetemet: a bestia újra lecsapott.



HARRY



- Édes…Istenem…- nyögtem, amint beültünk a kocsiba. – Igazad volt: a csaj egy…egy…- kerestem a megfelelő szavakat.
- Egy idegesítő, számító dög? – döntötte oldalra a fejét Pipe.
- Így is mondhatjuk – vigyorodtam el.
- Megnyugodtam, hogy nem csak beképzelem az egészet és más is így látja – kapcsolta be a biztonsági övét.
- Úristeeeen! Annyira izgi volt, meg mindeeeenn – kezdtem utánozni Daisey stílusát. Piper hangosan felnevetett.
- Ha még egy percnél tovább maradtunk volna, esküszöm, rávetem magam.
- Úúúú, cicaharc – fészkelődtem izgatottan az ülésben.
- Hülye – bokszolt vigyorogva a vállamba.
- Szeretem, amikor nevetsz – cirógattam meg lassan az állát. Lesütötte a szemét és teljesen elpirult. Átkaroltam a vállát ás közelebb vontam magamhoz. Nyomtam egy puszit a homlokára, és élveztem, ahogy hozzám simult.
Beindítottam a motort és kifordultam az útra. Nem mentünk messzire, alig néhány perc múlva meg is érkeztünk. Lassan kászálódtunk ki. Megigazítottam a sapkámat, feltettem a napszemüvegemet és összekulcsoltam az ujjaimat Piperével. Kezünket bedugtam a kabátzsebembe, hogy ne érje a hideg. Csillogó szemekkel nézett fel rám. Csendben sétálni kezdtünk. Nem volt szükségünk szavakra ahhoz, hogy élvezzük az együtt töltött időt.
- Nem vagy éhes? – szakítottam ki a gondolataiból.
- Nem – motyogta álmatagon.
Hangosan korogni kezdett a hasa, rátapasztottam a kezemet.
- Azt mondod? – húztam fel a szemöldököm nevetve.
- Na, jó, de. Majd’ éhen halok – ismerte el.
- Üljünk be valahova – ajánlottam.
- Ne! – csimpaszkodott a kezembe kétségbeesetten. Értetlenül néztem rá – Nem akarok…tömeget.
- Hát, jó. Akkooooor…- kezdtem forgolódni valami támpontot keresve és rá is találtam. – Mit szólnál egy hot-doghoz? – mutattam a park túloldalán álló apró standra.
- Tökéletes – húzta mosolyra a száját.
Odasétáltunk a fickóhoz, aki fázósan dörzsölgette össze a kezeit az ujjnélküli kesztyűjében. Búskomor arca egy pillanat alatt felderült, ahogy észrevette, hogy egyenesen felé tartunk.
- Sziasztok! – köszöntött minket már messziről széles mosollyal.
- Jó napot! – üdvözöltük kórusban.
- Mit adhatok nektek?
- Két hot-dogot minden földi jóval – adtam le a rendelést.
Gyorsan elkészült.
- Egyet a szép hölgynek…és egyet a szerencsés úriembernek – nyújtotta felénk a forrón gőzölgő ennivalót.
- Köszönjük – mosolygott rá kedvesen Pipe.
Kifizettem és busás jattot nyomtam a kezébe a bókért.
- Mmm… - harapott bele a hot-dogba Piper amint arrébb mentünk. – Ez valami isteni!
- Örülök neki, hogy ízlik – nevettem rá, ahogy egy szalvétával megtörölte ketchuptól és mustártól maszatos arcát.
Jólesően majszolva egy padra telepedtünk. Miután mindketten befejeztük, nagyot húztunk a termoszból. A forró tea átmelegítette a belsőmet és Piper halványlilában játszó ajkai is visszanyerték valamelyest eredeti színüket, de még mindig fázósan húzta össze magát. Közelebb csúsztam hozzá és az ölembe vontam. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, ahogy ajkaim az övét súrolták, de nem csókoltam meg, csak szorosan átfogtam a derekát és a vállára hajtottam a fejem.
- Miért pont a balett? – motyogtam.
- Ezer meg egy oka van – csillant meg a szeme.
- De mégis? Hogyan kezdődött?
- Úgy négy vagy öt évesek lehettünk Wendyvel, amikor az anyukája elvitt minket a színházba. Izgatottak voltunk, megbabonázott minket az a sok ember meg a hatalmas színpad. Egy Rendíthetetlen ólomkatona feldolgozást néztünk meg – mosolyodott el magába révedve. – Wendy akkor döntött a színjátszás mellett, én pedig örök szerelembe estem a balettal. A többi pedig már történelem – fejezte be álmatagon.
- Abban a mesében van balett? – ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.
- Már hogyne lenne! A balerina, akibe reménytelenül beleszeret a katona – felállt az ölemből és távolabb hátrált. – A táncos, aki játszotta magas volt – húzta ki magát – és büszke – emelte magasba az állát. – Kecsesen mozgott – tartotta fel a kezét – az ég is a színpadra teremtette.
Halkan dúdolt és táncolni kezdett. Az arcán földöntúli öröm és vad elszántság tükröződött. Megbabonázva figyeltem minden apró, kecses kis mozdulatát. Lassan a dal végéhez ért és pukedlizve meghajolt előttem. Annyi báj és nőiesség szorult ebbe az egyetlen mozdulatba, hogy elakadt a szavam. Ha ilyen hatással volt rám egyszerű cicanadrágban, kabátban és sapkában, el sem tudtam képzelni, mit éreznék, ha a színpadon látnám. Elnézve őt maximálisan megértettem a féllábú ólomkatona érzéseit.



LOUIS



- Naaa! Gyere már át! – kérleltem Elt a telefonban.
- Nem lehet, Lou – sóhajtott. – Holnap nagy esszét írunk.
- Innen is indulhatsz. Naaaa! – győzködtem.
- Szívem, nyolcra kell ott lennem és nem hiszem, hogy túlságosan…öhm…nyugodt éjszakám lenne nálad – nevetett.
- Jól ismersz – vigyorodtam el.
- Hát, még szép! De most le kell tennem. Holnap délután átmegyek.
- Ígéred?
- Ígérem.
- Kisujjeskü?
- Kisujjeskü.
- Szeretlek, kicsim.
- Én is szeretlek téged, Boo Bear!
- Jó éjt, álmodj velem!
- Úgy lesz – kuncogott. – Szia!
Miután kinyomtam a telefont táncolva lebattyogtam a lépcsőn. Csípőre tett kézzel megálltam a nappali ajtajában és végignéztem a fiúkon: Liam unottan kapcsolgatta a tévét, Niall fátyolos tekintettel, bárgyún vigyorgott maga elé és egy párnát ölelgetett, Zayn pedig feszülten bámult ki az ablakon ökölbe szorított kézzel.
Úgy láttam, hogy mindenkinek bántja a kicsi lelkét valami, úgyhogy eldöntöttem, hogy Boo Bear Kapitánynak akcióba kell lendülnie. Kiszaladtam a konyhába néhány répáért és visszaérve szétosztottam őket. Lehuppantam Niall mellé, őt vettem először kezelésbe:
- Mi a helyzet, Nialler? – karoltam át a vállát.
- Szerelmes vagyok – motyogta csillogó szemekkel.
- A párnába? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen – sóhajtott nagyot, aztán ráeszmélt, hogy baromságot mondott és gyorsan kijavította magát: - azazhogy NEM! Megismertem álmaim nőjét.
- Mesélj még róla – adtam elő magam egy pszichiáter komolyságával. – Ki ő? Hogy hívják?
- Wendy legjobb barátnője, Daisey – ejtette ki puhán a nevét.
Zayn érdeklődve közelebb jött. Arcvonásai ellágyultak, kiengedte ökölbe szorult ujjait. Arrébb tessékelte a kanapén terpeszkedő Liamet és szórakozottan elkezdte rágcsálni a répát. Hitetlenkedve rázta a fejét és megkönnyebbülten vigyorgott maga elé.
- Mikor találkoztatok?
- Ma.
- És mit tudsz még róla?
- Semmit – rázta meg a fejét álmatagon. – De megkért, hogy vegyem feleségül…igent mondtam.
- Istenem, Niall – kezdtünk nevetni a fiúkkal. – Te nem vagy normális.


______
További szép napot! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése