2013. november 2., szombat

14. felvonás

Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt. Jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.
ui: holnap döntsük meg a VEVO rekordot... ;)

PIPER



Karácsonyi dalokat dúdoltam és vidáman rohangáltam fel-alá a házban. Wendyvel már nem volt ilyen rózsás a helyzet: egész nap a szobájában gubbasztott, még enni sem jött le.
Éppen a padlót mostam fel vadul táncolva egy pörgős számra, amikor csengettek. A földre dobtam a felmosót, lehalkítottam a zenét, megigazítottam felborzolódott hajam és az ajtóhoz léptem. Boldog mosolyom hamar mérges fintorba csapott át, ahogy megláttam Zaynt.
- Mit keresel te itt?! – kezdtem köszönés nélkül. – Nem kéne már úton lenned haza?
- Kéne, de nem vagyok. Csak később megyek haza. Beszélnem kell Wendyvel – nyomakodott be mellettem az ajtón és indult volna az emeletre, de elé álltam:
- Hohohó! Álljunk meg egy percre! – tettem a kezem a mellkasára.
- Engedj felmenni, Piper! – kérlelt esdekelve, de nem hatott meg.
- Ugye tudod, hogy egy rózsa – mutattam a kezében tartott virágra – nem fog helyrehozni semmit?
- Igen, tudom – szólt keserűen. – Seggfej voltam.
- A számból vetted ki a szót.
- Figyelj, Piper. Tudom, hogy nem bírsz és meg is van rá az okod, de kérlek, adj tíz percet, hogy beszélhessek vele.
- És mi a garancia rá, hogy nem fog megint sírni miattad? – igyekeztem az elevenjébe találni és elértem a célomat. Szemébe könnyek szöktek és komolyan nézett rám:
- Mert fontos nekem – suttogta.
Meggyőzött. Utat engedtem neki. Gyorsan elrohant mellettem, nehogy véletlenül meggondoljam magam. Utánanéztem és nagyot sóhajtottam. Nem volt igaza, amikor azt mondta, hogy nem bírom őt. Én igenis kedveltem, csak az nem tetszett, ahogy Wendyvel bánt.


ZAYN



Gyorsan megtöröltem a szemem mielőtt bekopogtam hozzá. Nem akartam, hogy gyengének lásson.
- Igen? – szólt ki a hangja érzelemmentesen.
Lassan beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Szia – nyögtem ki.
Nem válaszolt, csak mérgesen nézett rám a papírhalom közül az ágyáról, majd újra az írásra terelte a figyelmét.
- Szóval nem beszélsz velem – vettem tudomásul keserűen. Letettem a rózsát az egyik ágy melletti komódra és az íróasztalához ültem. Figyeltem, ahogy dühösen kanyarítja a betűket a papírra. Fájt, hogy ilyen rideg volt velem, de megérdemeltem.
- Sajnálom.
- Cöhh – ciccegett hitetlenkedve.
- Komolyan gondolom. Igazi seggfej voltam.
Szarkasztikusan elmosolyodott és bólogatni kezdett.
- Oké, ezt azt hiszem, megérdemeltem.
Nem bírta tovább és kifakadt:
- Csak azt hiszed?! – emelte fel a hangját. – Hogy feltételezhetted rólam, hogy megcsalnálak?! Na, és Harry? Szerencsétlennek így is van elég gondja, nem hiányzott még neki ez is! – hajította felém a mobilját. Elkaptam és a képre bámultam, amin hullarészegen fetrengek a földön. Szégyenkezve néztem rá. - Liam küldte el, mert aggódott. Nem tudta mire vélni a dolgot – szeme dühösen fénylett és keresztbe fonta a kezét a mellkasán.
Nagyot sóhajtva a tenyerembe temettem az arcom. Ezt elszúrtam, nagyon-nagyon elszúrtam. Máris megszegtem a magamnak tett ígéretet: Wen miattam volt szomorú és dühös. Egy komisz könnycsepp gördült végig az arcomon. Letöröltem, majd az ajtó felé indultam.
- Várj! – szólt utánam. – Hová mész?
- El. Gondolom, látni sem akarsz – fordultam újra felé.
- Ezt azért így nem mondanám. Haragszom rád, mert idióta voltál, de sosem küldenélek el.
Reménykedve pillantottam rá.
- Menjünk le és igyunk egy kakaót – ajánlotta és elindult felém.
- Rendben – mosolyogtam.
- DE – torpant meg és emelte magasba a mutatóujját – Ígérd meg, hogy soha többé nem csinálsz ilyet.
- Megígérem – néztem rá kiskutyaszemekkel.
Közelebb lépett és a mellkasomhoz bújt. Szorosan öleltük egymást. Jól esett, hogy a kezemben tarthattam.
- Olyan hülye vagy – motyogta.
- Tudom – sóhajtottam. Gyengéden eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek. – Sajnálom.
Halványan elmosolyodott és bólintott. Megfogta a kezem és kifelé vezetett. Kezdetnek ez is megtette.


TOMMY



Izgatott voltam, mert Katie áthívott magukhoz délutánra. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Ezredjére öltöztem át. Már éppen feladtam volna, és átmentem volna Wendyhez, amikor dühös kiabálást hallottam a szobájából. Néha nem olyan jó, hogy vékonyak a falak. Így nem lehet magánélete az embernek. Na, nem mintha nekem már szükségem lett volna rá, de azért a közeljövőben lehetséges. Elhessegettem a gondolatot és tanácstalanul a szekrény elé léptem. Most mit csináljak? Pipert nem kérhetem meg, hogy segítsen, mert csak kinevetne. Anyu ízlésében meg nem bízok.
Hallottam, ahogy a földszintre mentek és letelepedtek a konyhában. Nem akartam zavarni őket…megint, de fél óra ideges fel- alájárkálás után úgy döntöttem, hogy nem érdekel és a konyhába rohantam.
- Sziasztok – köszöntem. Meglepett, hogy nem ölelkezve és smárolva találtam ott őket. Tisztes távolságban ültek egymástól egy-egy bögre felett és halkan beszélgettek. Furcsa arcot vághattam, mert értetlenül meredtek rám.
- Minden oké, Tommy? – nézett rám összehúzott szemöldökkel Wen.
- Öhhm… igen – jutott eszembe, hogy miért is jöttem. – Csak kéne egy kis segítség.
- Miben?
- Katie áthívott magukhoz délután és nem tudom, hogy mit vegyek fel – hadartam elpirulva.
Wendy rám mosolygott, felém lépett, megfogta a kezem és az emelet felé kezdett húzni. Az ajtóban visszafordultam és Zaynre néztem, aki szomorúan meredt maga elé:
- Jössz te is?
Meglepetten pillantott rám:
- Hát, ha Wendy nem bánja…
Wen tépelődő arcát vizslattam, nagy sokára végre kinyögte:
- Gyere nyugodtan.
Úgy látszik, még nem igazán értem ezt a „tinédzserszerelem” dolgot...



WENDY



Hálás voltam Tommynak, hogy Zaynt is felhívta velünk. Ketten keresgéltünk a szekrényében, amíg ő Katievel csacsogott a telefonban. Kezünk össze-összeért és mindannyiszor átfutott az agyamon a felismerés, hogy igaz, hogy bunkó volt, de csak azért, mert fontos vagyok neki. Önkéntelenül elmosolyodtam és komor arcára pillantottam. Lábujjhegyre álltam és nyomtam rá egy puszit.  Meglepetten nézett rám és szólásra nyitotta a száját. Kezemmel a szám előtt jeleztem, hogy maradjon csendben. Szemöldök ráncolva bólintott és újra a ruhákra terelte a figyelmét. Óvatosan Tommy felé lestem, háttal állt és bárgyún vigyorogva a függönyt piszkálta. Tökéletes, gondoltam. Ujjaimat Zayn ujjai közé fűztem, másik kezemmel pedig az arcát fordítottam felém. 
Lágyan megcsókoltam. Kutakodó nyelvét most nem éreztem az ajkaim közelében, elmosolyodtam és elhúzódtam tőle. Csillogó szemeiben remény és egy fel nem tett kérdés fénylett: megbocsátasz? Bólintottam. Vigyorogva magához húzott és nyomott egy puszit a hajamba. Aztán elengedett és tovább folytattuk a kutatást.
Tommy végre letette a telefont.
- Jaj, én olyan boldog vagyok – tárta szét karját és háttal az ágyra dőlt. Fészkelődni kezdett, a hasára fordult és a tenyerére támasztotta a fejét. – Na? Találtatok valamit?
- Igen – nyúltunk egyszerre Zaynnel ugyanahhoz a pólóhoz. Felszabadultan felnevettünk, mindkettőnk szívéről nagy kő esett le. Tommy értetlenül bámult ránk.



ZAYN



- Mikor mész haza? – kérdezte Wen miután másfél óra múlva visszatértünk a szobájába.
- Pénteken.
- Akkor ma itt maradsz estére? – pislogott rám nagy szemekkel.
- Persze – öleltem át a derekát. – Ha akarod, az összes napot itt töltöm, csak szükségem van néhány ruhára. Nem akarok úgy járni, mint a múltkor.
- Miért? Akkor mi volt a baj? – mosolygott huncutul.
Vigyorogva megcsókoltam és a homlokának döntöttem az enyémet:
- Holnap pedig elmehetünk bevásárolni karácsonyra.
- Te még nem vettél semmit?!
- Hááátt… – kezdtem.
Felnevetett.
- Sebaj, a fiúknak még úgyis meg kell vennem az ajándékokat.
- És én mit kapok? – néztem rá kiskutyaszemekkel.
- Az titok – kacsintott.
- Akkor én se mondom el, te mit kapsz – jelentettem ki eltökélten.
Felhúzta a szemöldökét és olyan pillantást vetett rám, mint aki a belsőmig lát:
- Mert még te sem tudod.
Tiltakozásra akartam nyitni a számat, de aztán meggondoltam magam és inkább csak egy apró puszit leheltem az arcára. Higgye csak azt, hogy fogalmam sincs arról, hogy mit adok neki.



WENDY



Csendes volt a ház a fiúk nélkül. Egyedül álltam a nappaliban, amíg Zayn felszaladt a bőröndjéért. Kisétáltam a teraszra. Hideg szél fújt, ezért összehúztam magamon a kardigánomat. Teljesen belemerültem a sötétedő égbolt tanulmányozásába. Nem vettem észre, hogy Zayn is kijött utánam. Összerezzentem, amikor hátulról átölelte a derekamat és a vállamra hajtotta a fejét.
- Nem fázol? – kérdezte hozzám simulva.
- Nem vészes. Olyan békés itt – dünnyögtem az illatától megrészegülve.
- Igen – hagyta rám és percekig néma csendben álltunk. Egy idő után vacogni kezdtem.
- Menjünk be – suttogta a fülembe.
Bólintottam és hagytam, hogy kézen fogva a házba vezessen.
- Olyan üres a ház a srácok nélkül – motyogtam.
- Az – nézett körül sóhajtva. – Indulhatunk? – fordult újra felém.
- Nem – öleltem át. – Maradjunk itt egy kicsit. Nálunk kész őrültekháza van.
- Rendben – egyezett bele. – Mit szeretnél csinálni?
- Nézzünk meg egy DVD-t.
- Jó! Válassz valamit, én meg addig csinálok pop cornt – nyomott puszit a homlokomra és a konyhába battyogott.
Rávetettem magam a tekintetes gyűjteményre. A rengeteg akció és mesefilm mellett sok romantikus, csajos film is helyet kapott. Gyanítottam, hogy ez Danielle és Eleanor érdeme. Kiválasztottam a lehető legcsajosabbat és betettem a lejátszóba. Egy kis tesztelés.
Kisvártatva Zayn is visszatért egy nagy tál pattogatott kukoricával a kezében és lehuppant mellém a kanapéra. Átölelte a vállam és közelebb húzott magához.
- Na? Mit nézünk? – tömött egy nagy adagot a szájába.
- A Szerelmünk lapjait. Jó lesz? – néztem rá nagy szemekkel.
- Perszeeee – hazudott. – Azt nézzük, amit csak szeretnél, kicsim.
Átment a teszten. Elfojtottam egy vigyort.
- Oké – nyomtam le a play gombot.
Nem telt el fél óra ő máris békésen hortyogott mellettem a vállamra hajtott fejjel. Én persze ezredjére is végigsírtam a filmet és hevesen törölgetve a szemem, felkeltettem Zaynt. Álmos pillantása hirtelen ijedtbe csapott át:
- Úristen! Jól vagy? Mi a baj?
- Semmi – szipogtam. – Csak olyan szép film.
Mosolyogva végigsimított az arcomon letörölve néhány könnycseppet.
- Nők – forgatta meg a szemét. Felnevettem és megrántottam a vállam. – Mi lenne velünk nélkületek?! – szorított a mellkasához és adott puszit a hajamba.
- Bele se merek gondolni – most rajta volt a nevetés sora.



PIPER



Az interneten kutattam lehetőségek után. Megtaláltam egy magánklinika elérhetőségeit. Remegő kézzel felírtam a számot, amin időpontot lehet kérni. Nehéz szívvel hatalmasat sóhajtottam, életem egyik legfájóbb és legfontosabb döntését hoztam meg. Lecsuktam a laptopom és a dr. Dre fülhallgatóm kíséretében az ágyra telepedtem. Maximumra tekertem a hangerőt és élveztem, ahogy a jótékony zene elnyomja a gondolataimat. Lehunytam a szemem, ami égett az el nem sírt könnyektől.
Elaludhattam, mert amikor egy kéz kezdte rázogatni a vállam, megijedtem és felvisítottam. A pizsamás Tommy röhögve nézett rám.
- Mi van?! – kérdeztem mérgesen és lekaptam a fejemről a fülhallgatót.
- Én is szeretlek, nővérkém – rebegtette meg a szempilláit lányosan. – Már vagy fél órája folyamatosan csörög a telefonod, rohadt idegesítő – heveredett mellém az ágyra.
A kezembe kaptam a mobilom: három nem fogadott hívás Harrytől. Miért hív engem Harry?! Összehúzott szemöldökkel bámultam a képernyőt.
- Na? – kérdezte Tommy. Teljesen elfelejtettem, hogy ő is itt van.
- Öhhmm… semmi, nem érdekes. Majd később visszahívom – makogtam és elszántan kutattam valami után, amivel elterelhetnénk a témát. Meg is találtam: - Milyen volt a délután Katievel?
- Erről te honnan tudsz? – kerekedett el a szeme.
- Megvannak a forrásaim – kacsintottam.
- Wendy? – megráztam a fejem. – Anyu? – ismét fejrázás. – Akkor Zayn?
- Zaynnek mi köze hozzá? – néztem rá értetlenül.
- Segített kiválasztani, hogy mit vegyek fel és adott néhány tanácsot – pirult el aranyosan.
- És miért tőle kértél segítséget és nem tőlem?
- Mert te kinevettél volna.
- Hé! Nem is! – sokatmondó pillantást vetett rám. – Oké, talán az elején egy picit, de aztán segítettem volna – megforgatta a szemét. – De tudod, hogy szeretlek – néztem rá kiskutyaszemekkel.
- Tudom – vigyorodott el és összeölelkeztünk.
Elengedtük egymást és ő csillogó szemekkel rám nézett:
- Még mindig tartasz gumicukrot a komódodban?
Felnevettem. Gyerekkorunkban, ha este átmentünk egymáshoz valamiért, mindig az én dugi gumicukromat majszoltuk miközben beszélgettünk.
- Igen – vigyorogtam és rávetettem magam a fiók tartalmára. – Milyet kérsz? Gumimacit, békásat, kígyót, vaaaaaagy savanyú almakarikát? – vettem elő a legnagyobb csomagot.
- Még szép, hogy azt. Örök kedvenc – kapott utána.
Néhány percig csendben ültünk és ettünk, majd kinyögte, ami bántotta:
- Katie szülei szörnyen bánnak vele.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, - kezdte – most költöztek vissza New Yorkból, mert az apját visszahelyezték a régi állásába: nagyfejes valamilyen cégnél –legyintett. - Csak a munkájának él, amíg ott voltam egy pillanatra sem tette le a telefont. Az anyja meg csak Katie csodálatos bátyjával van elfoglalva, - folytatta szarkasztikusan – aki igazi Broadway sztár és csak később tud utánuk repülni, de itt máris kapott egy főszerepet – forgatta meg a szemét. – Kész agyrém az a család – sóhajtott nagyot.
- Éppen ezért kell neked Katie mellett maradnod - értetlenül bámult rám. – Kell neki egy biztos pont, akire számíthat.
- Hmm – hümmögött elgondolkozva. – Igazad lehet. Köszönöm, Piper – ölelt át, majd felpattant és az ajtóhoz indult. – Most pedig magadra hagylak, hogy nyugodtan beszélhess Harryvel – kacsintott.
- Honnan tudod? – tátottam el a szám.
- Ugyan, kérlek! Ismerlek – vigyorgott. – Jó éjt!
- Neked is! – mosolyogtam.
Kiment és becsukta maga után az ajtót. Tomboló kíváncsiságom úrrá lett rajtam és egyből tárcsáztam Harryt.
- Halló? – szólt bele álmos, rekedt hangon.
- Uh, bocsi. Nem akartalak felkelteni. Majd visszahívlak később.
- Ne! Ne! Ne! NE! – vált egyből éberebbé. – Ne tedd le!
- Biztos? Hajnali fél kettő van – pillantottam az órára és megállapítottam, hogy Tommyval jól elbeszélgettük az időt.
- Igen.
- Hát, jó – egyeztem bele. – Miért hívtál?
- Mert hallani akartam a hangodat és tudni, hogy jól vagy.
- Most komolyan: miért hívtál? – nem tudtam eldönteni, hogy viccel-e vagy komolyan gondolja.
- Ezért.
- Tényleg? – kérdeztem meglepetten.
- Igen – hallatszott, hogy zavarban van. – Ez ennyire meglep?
- Csak egy kicsit.
- Helyes – nevetett. – Milyen napod volt?
Hosszú órákon át beszélgettünk mindenféle érdekfeszítő témáról: Hörcsögről, a hörcsögről; sci-fi filmek tömkelegéről és egyéb létfontosságú, világmegváltó dolgokról. Úgy tudott megnevettetni, ahogy senki más. Együtt néztük meg a napfelkeltét és tudtam, hogy bármilyen távol is vagyunk egymástól, ez a pillanat összeköt minket. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése