13. felvonás

Sziasztok! :)
Ha szerda, akkor új rész ;)
Vasárnap az oldal számlálója átlépte a KÉTEZER (!!) kattintást, hát szerintem aznap én voltam a legboldogabb ember a Földön :D Köszönöm, fantasztikusak vagytok! ♥♥
Nem nagyon húzom az időt, jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.

Ui.: Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már tűkön ülve várom a SOML klippet!! *-*

WENDY

Ma volt az év utolsó Júlia-próbája. Mindenki vidáman csacsogott a színpadon, amikor megérkeztem. A színházban fahéj és szegfűszeg illat terjengett. Howie felesége, Amy megint kitett magáért és igazi téli világot varázsolt körénk. Az arany, a vörös és a zöld szín dominált a díszítésben, gyönyörű volt. Az asztal roskadozott a mézeskalács- és különböző süteményhegyektől. Távolabb egy nagy kanna forralt bor hívogatott mámorító illatával. Boldogság töltött el.

A próba elég kaotikusra sikeredett és legtöbbször nevetőgörcsbe fulladt. Közel három óra szenvedés után Howard megunta a dolgot és mindenkinek kellemes ünnepeket kívánva elengedett minket.

Engem magához intett. Teljesen kiment a fejemből a megbeszélés. Annyi minden történt az utóbbi időben. Kedvesen mosolygott rám, kötött, rénszarvasos pulcsijában és ősz szakállával úgy festett, mint a szabadnapos mikulás. Erre a gondolatra elfojtottam egy vigyort.

- Wendy – ölelt át. Értetlenül ráncoltam a szemöldököm: nem volt az az érzelgős típus. Még a feleségét se ölelte meg túl gyakran. De ezek szerint vagy hatott rá a karácsony szelleme, vagy egy kicsit túl sok forralt bort ivott. A rózsás arca láttán az utóbbira tippeltem. A csontropogtató ölelés után végre elengedett:

- Jó hírem van számodra.

- Igazán? – néztem rá kíváncsian.

- De még mennyire! Az igazgatótanács megszavazta, hogy téged kérjünk fel egy újabb főszerepre.

- Tényleg? – mosolyogtam lelkesen. – És mi lenne az?

- Sandy Olsson a ... – nem tudta befejezni, mert izgatottan a szavába vágtam:

- A Grease- ből? Színpadra visszük a Grease-t? – szinte ugráltam örömömben. Gyerekkorom kedvenc filmje volt. A dalait énekelve nőttem fel.

- Igen – mosolygott derűsen a színházigazgató.

- Szuper! És lehet már tudni, hogy a többi főszerepet ki játssza?

- Úgy érted, hogy ki játssza majd a szerelmedet, Dannyt? – nézett rám, mint aki a vesémbe lát.

- Igen, főleg ez az, ami érdekel – pirultam el.

- Az egyelőre maradjon az én titkom – kacsintott rám.

- Na de…- kezdtem, de magasba tartotta a kezét és leállított.

- Á-á. Majd megtudod. Kellemes ünnepeket, Wendy! – azzal lassan botorkálva megindult a felesége felé.

ZAYN

Az emeleti stúdiónkban ültem és Niallel énekeltem miközben ő a gitárját pengette. Ujjai gyakorlottan szántottak végig a húrokon. Általában így szabadultunk el a külvilágtól egy kicsit, ha már minden összejött. Megnyugtató volt, hogy itt önmagunk lehettünk és nem kellett úgy öltöznünk, azt tennünk, vagy mondanunk, amit elvártak tőlünk. Itt csak mi voltunk és a zenénk.

Megcsörrent a telefonom, előhúztam a zsebemből.

- Wendy az – közöltem Niallel.

- Akkor mire vársz még? Vedd fel! – merült bele néhány akkord pengetésébe. Felálltam és átsétáltam a szomszédos játékterembe, gondosan becsuktam magam mögött az ajtót és megnyomtam a zöld gombot.

- Szia! – szólt Wendy vidám hangja a telefonból. – Óriási hírem van!

- Szia! – nevettem. – Na, mesélj!

- Előadjuk a Grease-t és én játszom Sandy-t! – hallatszott, hogy ugrál örömében.

- Gratulálok! Mikor ünnepeljük meg? – igyekeztem pajzán él nélkül elmondani a dolgot.

- Talán szilveszterkor – sóhajtott nagyot. – Hiányozni fogsz.

- Te is nekem.

- Mikor indulsz haza?

- Holnap délután.

- Akkor nem lenne ke…- kezdte, de a torkán akadt a szó.

- Wen? Minden oké?

- Ne haragudj, de most le kell tennem. Itt van Harry – azzal kinyomta a telefont.

Harry?! Mi a fenét keres ott?! Mi oka van rá, hogy Wendyt zargassa a színházban?!

WENDY

- Mikor indulsz haza? – kérdeztem.

- Holnap délután.

Felcsillant a szemem és a remény apró szikrája lángra gyúlt bennem.

- Akkor nem lenne ke…- akartam áthívni éjszakára, de ekkor Harry lépett be az ajtón. Csapzott volt, haja kócosan meredt az ég felé. Sütött róla a feszültség.

- Wen? Minden oké? – rántott vissza Zayn hangja a valóságba.

- Ne haragudj, de most le kell tennem. Itt van Harry – azzal meg sem várva a választ megnyomtam a piros gombot és Harryre figyeltem.

- Te tudtál erről? – szorította ökölbe a kezét az erőfeszítéstől, hogy higgadt maradjon.

- Igen – bólintottam.

- Akkor szombaton azért viselkedtél olyan furcsán?

Ismét bólintottam.

- EZT NEM HISZEM EL! – ordított magából kikelve.

- Harry – kezdtem halkan. – Nyugodj meg! – tettem a kezem a karjára.

- Te csak ne csitítgass engem és ne érj hozzám – sziszegte a fogai közül és durván elrántotta a kezét.

- Mit mondott neked?

- Mindent – ült le a kanapéra és az arcát keserűen a tenyerébe temette. – Az egész Ralphie históriát az elejétől a végéig. Meg azt, hogy terhes. Igaz ez? – nézett rám nemleges választ remélve.

- Attól tartok, igen – feleltem.

Hatalmasat sóhajtott és letett arról, hogy visszatartsa a sírást. Csendesen szipogni kezdett.

- Én meg ott hagytam őt egyedül. Elfutottam akár egy kisgyerek. Megrémültem. Mintha nem lenne neki még így is elég szörnyű. Mondd, rossz ember vagyok? – nézett rám könnyben úszó szemekkel.

- Nem – ültem le mellé és átkaroltam a vállát. – Nem vagy rossz ember, csak váratlanul ért, ennyi az egész.

- Bocsánatot kell kérnem – született meg benne az elhatározás és lassan felállt, de nem indult el. – Nem bírok a szemébe nézni azok után, hogy ordibáltam vele és úgy elrohantam.

Megfogtam a kezét és lágyan visszahúztam a kanapéra:

- Ne aggódj, majd én átadom – mosolyogtam rá.

- Köszönöm – sóhajtott megkönnyebbülten. – Most legszívesebben elgyepálnám azt a srácot. Mégis hogy volt képes erre?! – kezét ökölbe szorította.

Gyengéden kibontottam és a szemébe néztem:

- Nem éri meg, hidd el.

- Igen, az sajnos nem teszi meg nem történtté az eseményeket.

- Így igaz – hajtottam a fejem a vállára.

Hosszú percekig ültünk így csendben, aztán Harry nyomott egy puszit a hajamba és felállt.

- Mennem kell. Még ma este be kell pakolnom. Holnap hajnalban indulok haza.

- Rendben, vigyázz magadra – öleltem át őt.

- Kellemes ünnepeket – szólt keserűen.

- Neked is – erőltettem mosolyt az arcomra.

Felkapta a kabátját és kisétált az öltözőből.

Szép kis karácsonynak nézünk elébe.

ZAYN

Wendy Harryvel van. Kettesben. Együtt töltik az utolsó estét mielőtt mindenki hazautazna az ünnepekre és csak Isten tudja, mit csinálnak. Wendy lecserélt, ez a szomorú tény.

Mérgesen hajigáltam be néhány ruhát a bőröndömbe, de nem kötött le a dolog. Egyre csak az járt a fejemben, hogy most biztos jót nevetnek a hátam mögött. Persze, hogy Harryt választja helyettem, ki ne tenné? Jó fiú kontra tetovált, arab srác: egyszerű döntés. Sóhajtva ültem le az ágyra és az ölembe húztam a laptopomat. Felmentem twitterre és a rajongók üzeneteit kezdtem olvasni, visszakövettem néhány embert, de gyorsan meguntam és félredobtam.

A telefonom csipogni kezdett és egy boríték jelent meg rajta Wendy nevével. Kedvetlenül nyitottam meg az smst: 

            Nem lenne kedved velem tölteni az estét? xx Wen. 

Hitetlenkedve felnyögtem és bepötyögtem a durva választ: 

            Mi van? Meguntad Harryt és most már én is jó vagyok?! 

Kisvártatva megszólalt a csengőhangom és Wendy arca villogott a képernyőn. Vonakodva nyomtam le a zöld gombot.

- Mégis miről beszélsz? – kezdte köszönés nélkül.

- Arról, hogy mostanában igen sok időt töltesz Harryvel.

- Ez nem az, aminek látszik – folytatta nyugodt hangon.

- Oh, igen?! Akkor kérlek, világosíts fel, hogy mi ez! – mondtam keményen.

- Nem tehetem – válaszolt halkan.

- Oh, értem. Szóval nem teheted – kezdtem szarkasztikusan. – És megtudhatnám, mégis miért?

- Mert ez nem az én titkom – csuklott el a hangja.

- Hahh – nyögtem fel cinikusan. – Szánalmas vagy!

- Zayn…- kezdte zokogva, de a szavába vágtam:

- Ne is fáraszd magad, nem érdekel!

Kinyomtam a telefont és teljes erőmből a falhoz vágtam. Darabokra hullott. Szükségem volt valami alkoholra, hogy megnyugodjak. A konyhába rohantam és szembe találtam magam a hűtőben kotorászó Harryvel. Neki akartam esni, de ekkor rám nézett és megrémített, amit láttam: Harry sírt. Mi itt a bandában egy család vagyunk, és bármi történjék is fáj szomorúnak látni a családtagjaimat.

- Mi történt? – kérdeztem.

- Hosszú történet – sóhajtott nagyot.

- Nem baj, van időm – töltöttem ki magamnak egy pohár Jack Daniel’st. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább az egész üveg tartalmát iszom meg és a poharat Harry elé toltam.

- Az a baj, hogy nem mondhatom el – temette arcát a tenyerébe.

- Mintha ezt ma már hallottam volna valahol – jegyeztem meg szarkasztikusan és élveztem, ahogy az alkohol adta édes zsibbadtság elönti a testem. Értetlenül nézett rám. – Wendy is ezt mondta – adtam meg a magyarázatot.

- Jaj, Zayn – vált egyszeriben minden világossá számára és ijedten mentegetőzni kezdett. – Ez nem az, aminek látszik!

- De édes! Összebeszéltek! – mondtam cinikusan és még egy kortyot lehúztam az üvegből. Már a fele hiányzott.

- Nem, Zayn! Hallgass meg! Azért nem mondhatunk semmit, mert ez Piper titka. Ha ő el akarja mondani, elmondja. Addig is viseld el a tényt, hogy beszélgetek a barátnőddel.

- Na persze, csak beszélgettek – forgattam meg a szemem.

- Igen, csak beszélgetünk – nézett rám komolyan. – És nem tudom elhinni, hogy ezt feltételezed Wendyről és rólam. Azt hittem, ennél már azért jobban ismersz – felállt és kifelé indult, de az ajtóból visszafordult. – Oh, és még valami: ha leszel olyan hülye, hogy emiatt összeveszel Wendyvel, akkor te egy reménytelen seggfej vagy! Szeret téged! – hagyott magamra Jackkel és a gondolataimmal.

Végül arra jutottam, hogy igaza volt: bízhatnék bennük jobban.

PIPER

Amióta Harry ordibált velem és minden szó nélkül elrohant, magamba roskadva ültem az ágyon és csak bámultam kifelé a fejemből. Sírni már nem tudtam, csak tehetetlen zsibbadtságot éreztem. Halk kopogtatás rázott fel:

- Igen? – szóltam ki.

Wendy lépett be. Mosolygott, de én ismertem: láttam rajta, hogy sírt. Mellém ült az ágyon és megfogta a kezem.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Összevesztem Zaynnel – teltek meg szemei újra könnyel.

- Mi miatt?

- Féltékeny Harryre és rám – sütötte le a szemét és a kezeit bámulta.

- Sajnálom – öleltem át szorosan. – Mindent elrontok…

- Ne ostorozd magad, nem ezért jöttem. Harry ma bejött a színházba és nagyon ki volt akadva. Sírt, nekem kellett vigasztalnom. De ami a lényeg: nagyon sajnálja, hogy így viselkedett. – fejezte be.

- Ó – nyögtem ki ezt az értelmes választ. – Köszönöm, hogy ezt elmondtad.

- Nincs mit – mosolyodott el halványan.

- Ami pedig Zaynt illeti, ha gondolod, beszélek vele.

- Nem szükséges. Ha nem bízik meg az egyik legjobb barátjában és bennem, akkor nincs értelme folytatni a dolgot, még szerencse, hogy már az elején kiderült, hogy ilyen.

- De Wen…

- Nem – állított le. – Eldöntöttem – nézett eltökélten. – Jó éjszakát, Piper! – nyomott puszit az arcomra, aztán felállt és kisétált az ajtón.

Nagyot sóhajtottam, de a mellkasomban lévő nyomás csak nem akart szűnni. Kezembe vettem a telefonom és kikerestem Harry számát, lenyomtam a zöld gombot.

- Szia! – szólt bele döbbenten kisvártatva.

- Szia! Wendy átadta a bocsánatkérést.

- Akkora idióta voltam, nagyon sajnálom! Mintha e nélkül nem lenne elég gondod.

Cinikusan felnevettem:

- Igaz! De bocsánatkérés elfogadva.

- Szuper! – válaszolt vidámabban.

- Zayn hogy van? – váltottam témát.

- Megivott egy üveg Jack Daniel’st. Szerinted, hogy van?

- Wendy is hasonló állapotban, csak ő a szobájába menekült írni – sóhajtottam.

- Zayn akkora seggfej volt – hallatszott, hogy dühös.

- Igen, így is mondhatjuk. Harry?

- Igen?

- Megkérhetlek valamire?

- Persze. Mondd csak.

Mély levegőt vettem és kinyögtem:

- Szeretném elvetetni a babát. Elkísérnél?

- Piper, ez komoly döntés. Jól átgondoltad?

- Igen. Ez lenne a legjobb a babának és nekem is.

- Rendben – mondta lassan.

- Köszönöm!

- Ez a legkevesebb.

- Pont a legrosszabb időpontban csöppentél az életembe. Nem vagyok ám ilyen hisztis igazából.

Felnevetett. Imádtam hallgatni édes kacaját, szinte láttam magam előtt, ahogy arcán megjelennek a kis gödröcskék.

- Remélem, azt az énedet is megismerhetem egyszer – hangja várakozással volt tele.

- Igen, én is remélem – mosolyodtam el.

A vonal túloldaláról ajtócsapódás, érthetetlen hablatyolás, majd kiabálás hallatszott.

- Ne haragudj, de le kell tennem. Zayn nem éppen…öhhm…nyugodt részeg.

- Semmi baj. Rúgd seggbe a nevemben!

- Meglesz – nevetett. – Szia! Álmodj szépeket!

- Jó éjt!

Letette a telefont, én pedig mosolyogtam. Hetek óta most először őszintén. Talán nem is olyan elcseszett az életem, mint gondoltam...

Ui.: ezt olvasva mindig olyan karácsonyi hangulatom lesz :D már alig várom *-*

12. felvonás

Sziasztok!! :)))
Meghoztam az új részt, a szünetben több fejezetet is felteszek, úgyhogy legyetek résen ;) 
Mint tudjátok közeledik az MTV EMA és a fiúkat is több kategóriában jelölték: Best Pop, Best Look (Hazza) , Biggest Fans és mivel megnyerték a Best UK & Ireland Act díjat, lehet rájuk szavazni a Europe North Worldwide Act Nominee  kategóriában is. Hajrá, hajrá támogassuk őket!!! ;) 
Jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.

 

WENDY

A legszebb dolog, amit egy lány kívánhat, hogy reggel a barátja karjaiban ébredjen. A nagy, ölelő kezek biztonságot adnak. Na meg persze az édesen szuszogó, borostás, félmeztelen pasi látványa se az utolsó.

Zayn egész éjjel mocorgott, nyugtalanul aludt. Össze-összerezzent és mindannyiszor szorosabban ölelt. Tíz óra után néhány perccel végre álmosan nyitogatni kezdte nagy, barna szemeit.

- Jó reggelt, kicsim! – nyomott puszit a homlokomra.

- Neked is – bújtam meztelen mellkasához.

- Hozzá tudnék szokni, hogy veled alszok, vagy, hogy nem alszok – húzta a száját perverz mosolyra.

Felnevettem és vigyorogva megcsókoltam. Halk morgás kíséretében felém hengeredett és lágyan, de határozottan elmélyítette a csókunkat. Keze bejárta az egész testem. Férfiassága keményen, meredezve fúródott a combjaim közé. Nevetve, lihegve toltam el magamtól:

- Mit csinál, Mr. Malik?

- Megmutatom, hogy mi mással lehet eltölteni az időt alvás helyett – kezdett a nyakamtól lefelé haladva minden apró bőrfelületemre csókot lehelni. Amikor a hasamhoz ért, visszahúztam és rátapasztottam a számat az övére. Hagyta, hogy én kerüljek felülre. A csípőjére ültem, tenyeremet a mellkasára tettem és lehajoltam hozzá. Karjait a derekamon pihentette. Lágyan megcsókoltam és vágytól csillogó sötét szemeibe néztem:

- Eljön majd a te időd is, nagyfiú – azzal gyorsan lemásztam róla és az íróasztalomhoz ültem. Vigyorogva néztem, ahogy feltápászkodott és durcásan a fürdőszobába vonult.

Gyorsan végzett és egy a dereka köré csavart törölközőben még vizesen dőlt neki az ajtófélfának. Haja nedvesen csillogott és kidolgozott izmaira kiültek a vízcseppek. Eszméletlenül szexi volt.

- Gyere ide! – kért az ellenállhatatlan féloldalas mosolyával. Odasétáltam hozzá. Átfogta a derekam és közelebb húzott magához. Nyomott egy puszit az arcomra és a homlokát az enyémnek döntötte. Mosolygott és a tekintetét a szemembe fúrta. Nem szólt semmit.

- Nem vagy éhes? – nyögtem ki egy kissé rekedten.

- De igen – vigyorodott el.

- Akkor menjünk reggelizni – fogtam kézen.

- Így nem mehetek – mutatott mesés, meztelen felsőtestére.

- Ja…öhhm…tényleg – makogtam, mint egy éretlen tini. Teljesen megőrjített a közelsége. – Megkérem Tommyt, hogy adjon kölcsön valamit.

- És szerinted az jó lesz rám? – húzta fel a szemöldökét.

- Vagy ez, vagy semmi.

- Hát…tudod, melyiket választanám – kacsintott rám perverzen.

Felnevettem, nyomtam egy gyors puszit a szájára és vigyorogva Tommy szobája felé indultam.

ZAYN

Egy rövidnadrág és egy póló, ez volt minden, amit Tommy tudott adni. A nadrág szűk volt, nem arra tervezték, hogy ilyen tekintetes méreteket befogadjon. Kellemetlenül éreztem benne magam, de úgy tűnt, hogy Wendynek tetszik, mert le nem vette a szemét a fenekemről, amíg a kávégéppel harcoltam.

- Ne bámulj már ilyen feltűnően! – vigyorogtam rá.

- Ugyan mégis miről beszélsz? – pislogott rám ártatlanságot színlelve. Felhúztam a szemöldököm és sokatmondó pillantást vetettem rá. – Nem tehetek róla, hogy a PASIMNAK – ezt a szót szándékosan megnyomta – ilyen jó segge van. – rántotta meg a vállát és lassan, kacéran végignyalta a kanalát.

Állatias morgás tört fel a tokomból, ahogy ellöktem magam a konyhaszekrénytől és felé indultam. A derekára fontam a karom és szorosan öleltem. Lágyan kezdtem csókolni, majd egyre vadabb táncot járt a nyelvünk. Testünk teljesen összeforrott, egy külön világban jártunk, csak ő és én, egészen addig, amíg…

- Uhh…bocsi, én már itt se vagyok. Folytassátok, oda se nézek – robbant be a konyhába Tommy és a szemét eltakarva botorkált a hűtőhöz. Szétrebbentünk.

Wendy izzó tekintettel vizslatott és arcán mosoly bujkált. Rám kacsintott, majd felkapta az elkészült szendvicseket és kézen ragadott. A nappaliba vonszolt, a kanapéra ültetett és befészkelte magát az ölembe. Nyomtam egy puszit a füle mögötti érzékeny részre és hagytam, hogy színházi dolgokról csacsogjon miközben ettünk.

Reggeli után Tommy dugta be a fejét az ajtón:

- Nem baj, ha bejövök?

- Nem, gyere nyugodtan – mosolyogtam rá.

- Szuper! Már nem bírtam tovább – hadarta. – A nagyiéktól megkaptam az új XBOX One-t karácsonyra és muszáj kipróbá…

- Tommy! – háborodott fel Wendy. – Előre kibontottad?!

- Nem bírtam tovább – igyekezett Tommy bűntudatos képet vágni, de az izgalmát nem tudta palástolni.

Beharaptam a számat, hogy elfojtsak egy mosolyt.

A képernyőn hamarosan a „Need for Speed: Rivals” felirat villant fel.

- Zayn? – nyújtotta felém az egyik konzolt.

- Még szép! – kaptam utána vigyorogva, amivel kiérdemeltem Wentől egy durcás pillantást. Fel akart állni az ölemből, de nem engedtem. Helyette még szorosabban öleltem és kiskutyaszemekkel csókot leheltem a szájára. Gyorsan elszállt a mérge és fejét a nyakamhoz hajtotta. Elvigyorodtam és játszani kezdtünk.

Néhány perc múlva Tommy leállította a játékot.

- Hé! – csattantam fel értetlenül, de látva meglepett, ijedt arcát, abba az irányba pillantottam, amerre ő. Piper sétált be az ajtón. Szörnyen festett. Haja kócos volt, a sminkje lefolyt, szemei vörösek és duzzadtak voltak. Nyoma sem volt a tőle megszokott laza eleganciának: egy bő, kötött pulcsi és melegítőalsó volt rajta.

- Beszélhetnék veled, Wen? – hangján hallatszott, hogy nehezére esik visszafojtani a könnyeket.

- Persze.

- Négyszemközt – nézett Pipe jelentőségteljesen Tommyra és rám. Wen esdekelve pillantott rám, mintha engedélyt kéne kérnie, hogy megtehesse.

- Menj csak, - engedtem el a derekát – addig én a földbe döngölöm T-mant.

- Ó, na persze, nagyfiú! Szeretném én azt látni! – hergelt.

Miután a lányok kivonultak, még egyszer értetlenül összenéztünk, de nem szóltunk semmit. A férfiak nem beszélnek az érzéseikről, inkább tovább játszottunk.

WENDY

Becsukta maga után a szobája ajtaját, majd hatalmasat sóhajtva nekidőlt. Szemei megteltek könnyel, ahogy beszélni kezdett:

- Kérlek hallgass végig, és ne ítélj el azért, amit most mondani fogok.

Aggódva pillantottam rá és vártam, hogy folytassa.

- Emlékszel még Ralph McCalmanre?

- Raphie-ra? – néztem rá értetlenül. – Még szép, hogy emlékszem. Az a szemétláda tönkretette a végzős évedet a balettintézetben! Legszívesebben úgy tökön rúgnám, hogy egész életében képtelen legyen…

- Wen! Én szeretem őt!

A torkomon akadt a szó.

- Tessék?! – nyögtem ki.

- Szeretem őt – gördültek le könnycseppek az arcán. Sosem láttam még őt ilyennek és ez komolyan megrémített. Lassan elindult felém és leült mellém az ágyra. Megszorítottam remegő kezét és el-elfúló hangon folytatni kezdte - Northamptonban az egyik előadás után bulizni mentünk a többiekkel. Túl sokat ittam és…és…- nem tudta folytatni, zokogni kezdett. A mellkasomhoz vontam és szorosan öleltem, amíg egy kicsit megnyugodott és tovább tudott beszélni - Ralphie hozzám simult tánc közben és fogdosni kezdett, a nyakamat csókolgatta –csuklott el a hangja. – Aztán megragadta a kezem és a kocsijához vonszolt. Azt mondta, hogy szeret, én meg hittem neki... – könnyes szemeit rám emelte. – Lefeküdtem vele – suttogta alig hallhatóan. – Majd megjelentek a haverjai és röhögve mászott ki mellőlem az ülésről. Leköptek és lökdösni kezdtek – a könnyek megállíthatatlanul buggyantak ki a szeméből. – Azt mondták, még mindig ugyanolyan szánalmas vagyok, mint a gimiben. – meredt maga elé keserűen.

Elkerekedett szemekkel néztem rá. Nem tudtam, mit mondhatnék, de ezzel még nem volt vége - És…azt hiszem, terhes vagyok – nyújtott felém egy pozitív terhességi tesztet és a tenyerébe temette az arcát.. 

Lefejtettem a kezeit és a szemébe néztem.

- Kérlek, ne nézz rám így! Ne ítélj el! – kérlelt. – Szörnyen idióta ötlet volt tőlem és már megbántam az egészet. Oh, Istenem, bár visszacsinálhatnám! – pattant fel magából kikelve.

- Én nem ítéllek el. – mondtam nyugodtan és komolyan is gondoltam – Tudod már, hogyan tovább?

- Nem – huppant le újra az ágyra magába roskadva.

- Beszélj Jane nénivel! Ő tudja a legjobban, hogy milyen helyzetben vagy most.

- Pont ez az, ami miatt nem akarom, hogy megtudja.

- De, Pipe…- kezdtem.

- Ne mondd el neki, kérlek! – fogta meg a kezeimet és nézett rám esdekelve.

- De ő az édesanyád.

- Kérlek! – suttogott patakzó könnyekkel.

- Rendben – sóhajtottam. – De segítséget kell kérned!

- Tudom – sütötte le a szemeit és elhúzódott tőlem.

Egy percig néma csendben ültünk, csak a szipogása csapott némi zajt, aztán kiböktem, ami érdekelt:

- Ezért csókolóztál Harryvel?

- Igen. Felejteni akartam.

- De ő ezt komolyan gondolta.

- Tudom, önző voltam. Nem kellett volna kihasználnom őt. Hétfőn átjön és megbeszéljük az egészet.

- Elmondod neki?

- Talán – pillantott ismét rám a kezeit tördelve – de úgy félek, hogy elítél majd.

- Harry egészen más, mint amilyennek mutatja magát. Nem az a nőcsábász, szívtipró. Meg fogja érteni – küldtem felé egy biztató mosolyt.

- Remélem – nézett rám félelemmel teli szemekkel.

- Biztosan!

- Ő az egyetlen srác, akinek a közelsége boldoggá tesz, és nem érzek félelmet és undort, amikor hozzám ér. Vele elfelejtem ezt az egész borzalmat egy kis időre – halványan elmosolyodott. – Tudom, hülye vagyok. Még alig ismerem őt. Csak kétszer találkoztunk, és másodjára lesmároltam – nevetett fel cinikusan. – De úgy érzem, hogy ő más, mint a többi. Butaság – legyintett. – Nem érdekes. Írok neki egy smst, hogy mondjuk le a hétfői találkozót.

- Ne! – fogtam le a telefont tartó kezét. – Tudom, mit érzel. Zaynnel ugyan ez a helyzet. Ne írj neki smst!

Lassan leeresztette a kezét és magához ölelt:

- Köszönöm, Wendy! Nem is tudom, mi lenne velem nélküled!

ZAYN

Wendy gondterheltnek tűnt, ahogy beültünk a taxiba. A gondolataiba merült és csak félszavakban válaszolt, amióta beszélt Piperrel. Sejtelmem sem volt, mit mesélhetett Pipe, ami ilyen hatással volt rá.

A sofőr leállította a motort, kifizettem a fuvardíjat és kiszálltunk. A ház előtt Paul autója parkolt. Ó, jaj, most bajban vagyok, biztos alapos fejmosást kapok, gondoltam magamban. Megfogtam Wendy kezét és az ajtóhoz vezettem. Ahogy beléptünk Paul hangja hallatszott:

- Te vagy az, Zayn?

- Igen – sóhajtottam.

- Gyere be a nappaliba, kérlek!

Hamarabb le fog cseszni, mint gondoltam. Wendyre pillantottam, aki még mindig a csizmájával piszmogott.

- Jössz már? – türelmetlenkedett Paul.

- Bemegyek – nyomtam puszit Wen homlokára – majd gyere utánam.

Dobogó szívvel léptem be a nappaliba. A fiúk azonnal hangos röhögésben törtek ki, még Paul is elvigyorodott.

- Csini a nacid! – cukkolt Louis.

- Köszi, bébi. Csak miattad vettem fel – kacsintottam rá. Nem voltam játszadozós hangulatban, de ezt nem hagyhattam ki, túl magas labda volt. Louis arcára fagyott a mosoly, a többiek tovább nevettek. Végül Paul elhallgattatta őket és komolyan nézett rám. Most jön a szidás, gondoltam.

- Wendy jobban van?

Annyira meglepett ez a kérdés, hogy csak lefagyva álltam ott. Nem erre számítottam. Aztán Wen válaszolt a hátam mögül:

- Igen, köszönöm – mosolygott.

- WEEENDY! – ugrottak a fiúk vidáman a nyakába és ölelgetni, puszilgatni kezdték. Wen nevetve, fuldokolva szabadult ki a körből:

- Sziasztok, srácok.

Paul lépett közelebb hozzá és ő is magához vonta:

- Örülök, hogy megismerhetlek, Wendy. Már sokat hallottam rólad.

- Úgyszintén – mosolygott kissé félszegen Wen.

- Most pedig bocsáss meg, de nekem mennem kell. Sziasztok! – azzal kisétált, beült a kocsijába és elhajtott.

Gyorsan átöltöztem, majd lehuppantunk a tévé elé és valami ősrégi vígjátékot kezdtünk nézni. Az ölembe vontam Went és puszit nyomtam az arcára. Halványan elmosolyodott, de látszott rajta, hogy valahol egészen máshol jár. Állandóan Harryre pillantgatott, de nem szólt semmit.

- Hazza, Bébi. Csinálj nekem sajtos makarónit – kérlelte kiskutyaszemekkel Louis Harryt.

- Oké – állt fel beleegyezően sóhajtva Harry.

- Majd én segítek – pattant fel az ölemből Wendy is.

Megütközve néztem utána, ahogy Hazzával eltűnt a konyhában. Miért érdekli most hirtelen ő jobban, mint én?! Kezdtem komolyan féltékeny lenni.

Ui.: ha tetszik a történet, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak és/vagy szavazzatok a chat felett ;) további szép napot ♥

Story of my life

Sziasztok, drágák! ♥

Hogy tetszett az új dal??? Én oda meg vissza vagyok tőle!!! Rongyosra fogom hallgatni!! *-*

Ó és még valami: találtam egy csodaszép videót, én sírtam rajta:

"Ez annak a története, hogy hogyan forgatta fel öt vadidegen az életemet. Egyet kell értenem azzal, hogy beleszeretni valakibe, akivel sosem találkoztál nagy butaság, de szerelembe esni velük nem az ÉN döntésem volt. Csak megtörtént. Egy nap rájöttem, hogy az Ő mosolyuk a legtökéletesebb, a szemük a legszebb árnyalatú. Rájöttem arra, hogy amikor ŐK boldogok, én is az vagyok, és arra is, hogy megtennék bármit, hogy boldoggá tegyem őket. Anélkül is szeretném ŐKET, hogy viszontszeretnének.
Mindig elgondolkozom, hogy mi fut át az agyukon elalvás előtt, mi a kedvenc helyük, vagy miről álmodnak. Elmerengek azon, hogyan szeretik reggel a kávét és mit gondolnak, amikor a csillagokat nézik. De igazán azon filózok, hogy miért lopták be magukat a szívembe, helyet sem hagyva nekem. Olyan emberek lettek, akik mellett eltörpül az összes többi. Fontosak nekem. Az én kis mennyországom ebben a kicseszett világban. Hülyén hangzik. Tudom. De nem várom el, hogy a világ megértsen, mert igazából... én sem értem magam. Ők mutatnak kiutat a rossz dolgokból és akkor is mellettem vannak, amikor valami nagyon jó történik. Próbálok rájönni, hogy mit is érzek irántuk pontosan. Azt mondanám, szerelem pedig tudom, hogy ez több annál, valami magasabb szintű boldogság.

Amikor a körülöttem lévő fiúkra nézek, nem látok semmit. Amikor ŐKET nézem, magát a világot látom. Az összes ember közül, aki ellophatta volna a szívem miért pont ŐK voltak azok? Bennük találtam meg azt, amit másokban nem. Senki sem tökéletes, de az én szememben ŐK azok. Imádom a szemüket, ahogy felderülnek, amikor nevetnek. Szeretem, hogy törődnek velem, még ha ez nem is az a fajta törődés, amire vágyom. Imádom, hogy megnevettetnek mindennel, amit mondanak, mert annyira viccesek. És szeretem, hogy bíznak bennem, még úgy is, hogy ők nem tudják, hogy én is ezt teszem. 

A semmiből tűntek fel és megváltoztatták az életemet. Lehet, hogy buta dolognak tartod, lehet, hogy megértesz: de az Életem Története nem lenne teljes, ha nem értük lenne."

Szerintem nincs egyedül a videó készítője... :') ♥

Puszi, további szép napot ♥ - W.

Ui.: továbbra is várjuk a szavazatokat (a chat felett) ;) 

11. felvonás

Sziasztok! :))
Meghoztam az új részt ezen a csodaszép iskolamentes napon...hozzá tudnék szokni ;)
Egyébként rájöttem, hogy felesleges kommentekért könyörögnöm, ha szeretnétek, majd úgyis hagytok egyet-kettőt. Úgyhogy megpróbáltam "Tetszett", "Nem tetszett" gombokat varázsolni a bejegyzések aljára, de természetesen nem sikerült (nem vagyok a számítógép nagymestere :D). Még próbálkozok, nem adom fel!! :D Na meg hátha Crazy-Curly beveti csodaképességét és segít nekem (igen, ezt veheted burkolt célzásnak, drága :D ♥ ).
Nem húzom tovább az időt: jó olvasgatást! ;)
Puszi ♥ - W.

TOMMY

- Jó reggelt! – léptem be vidáman a konyhába. Piper észre sem vett, csak vigyorogva a telefonját babrálta. Más esetben felhúztam volna rajta magam, de most túl boldog voltam hozzá. Tegnap nagyon jól éreztem magam Katievel. Még csak négy hónapja költöztek vissza Londonba, de mégis úgy tudtunk beszélgetni, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. 

    Gabonapelyhet tettem egy tálba, majd felöntöttem tejjel. Pipe mellé telepedtem és a tévét kezdtem kapcsolgatni. Reggel lévén mindenhol mese ment, így végül ez egyik zenecsatornán állapodtam meg. Éppen Miley Cyrus vonaglott kéjesen az új klipjében. Egy kicsit sok volt ez így nyolc után tíz perccel, de jobb volt, mint csendben ülni a vihorászó Piperrel. 

- Szép jó reggelt! – sétált a hűtőhöz Wendy.

- Neked is! – köszöntöttem.

    Piperre nézett, aki semmit sem reagált.

- Pipe? – csettintett egyet az arca előtt. – Piper? Hahó! – próbálta felvonni magára a figyelmet miközben kezében egy pohár narancslével leült velünk szemben. – Hé! Föld hívja Pipert! – kapta ki a kezéből a mobilt.

- Naaa! – háborodott fel Pipe. – Add vissza!

- Addig nem, amíg meg nem mondod, hogy mi olyan fontos, hogy átálltál kocka üzemmódba.

    A telefon rezegni kezdett, sms érkezett. Pipe türelmetlenül nyúlt érte:

- Harry smseit olvasom – kikapta a lefagyott Wen kezéből a telefont és egyből rávetette magát.

- És miért smsezik neked Harry? – kérdezte felvont szemöldökkel Wendy.

- Mert tegnap megcsókoltam – rántotta meg a vállát Pipe.

- Tessék?! – prüszkölte a narancslevet Wen az asztalra.

    Uhh, szappanopera 3D-ben, gondoltam magamban és számba tömve egy nagy adag gabonapelyhet kíváncsian vártam a folytatást.

WENDY

    Aggódtam Piperért, annyira nem vallott rá, hogy így játszadozzon egy fiúval. Valami történhetett Northamptonban, amit el akar felejteni. De mi? És miért pont Hazzát használja fel ehhez?

Nagyot sóhajtottam, felnyitottam a laptopomat és az e-mailjeimet kezdtem böngészni. Az egyiket a színházigazgató küldte. Lelkesen nyitottam meg:

       Feladó: Howard Black
      Címzett: Wendy James
      Tárgy: Megbeszélés
  Hétfőn a próba után szeretném, ha még ott maradnál egy kicsit, hogy megbeszéljünk valamit. - H. B.

    Értetlenül ráncoltam a szemöldököm. Mégis mit? Ennél ködösebben már nem is fogalmazhatott volna. Nem elég, hogy Piper miatt nyugtalankodok, de még ezen is kattogni fog az agyam. Remek.

    Lecsuktam a laptopot és sóhajtva elnyújtóztam az ágyon. A plafont bámultam és teljesen a gondolataimba merültem. Ijedten rezzentem össze, amikor a telefonom hangosan csörögni kezdett. Kedvetlenül nyúltam utána.

- Szia! – szólt bele Zayn.

- Szia! – próbáltam lelkesen viszonozni, több-kevesebb sikerrel.

- Ne haragudj, de ma nem tudunk találkozni.

- Miért? – erőltettem közömbösséget a hangomra.

- Paul az utolsó pillanatban leszervezett egy fotózást. Este tíznél korábban biztos, hogy nem végzünk.

- Értem. Érezzétek jól magatokat! – igyekeztem elfojtani a kitörni készülő könnyeimet, de a hangom egy kicsit megremegett.

- Minden oké, kicsim? – aggódott Zayn a vonal másik oldalán.

- Persze…minden – gördült le egy könnycsepp az arcomon.

    A háttérből kiabálás hallatszott, őt keresték.

- Mennem kell – sóhajtott fel.

- Rendben, szia – köszöntem el.

- Szia – hangján hallatszott, hogy még nem akarja letenni, mert nem sikerült maradéktalanul meggyőznöm. Így hát én nyomtam le a piros gombot hamarabb.

A fejemet zokogva a párnámba fúrtam. Teljesen átadtam magam a reménytelenségnek. Lentről Jane néni hangja hallatszott:

- Wendy? Segítesz nekünk feltenni a díszeket?

Letöröltem a könnyeimet, mosolyt erőltettem az arcomra (több mint tíz év színészkedés után ez már könnyen ment), aztán mintha mi sem történt volna lesétáltam a lépcsőn.

    Másfél hét múlva karácsony, ami ugyebár a szeretet ünnepe, kötelező rajta vidáman részt venni.

ZAYN

    Bűntudatom volt, mert ahelyett, hogy a barátnőmmel lettem volna, aki nyilvánvalóan szomorú valami miatt, az ezredik szerelésben vidáman mosolyogva pózoltam a fényképezőgép előtt. Amikor a fényképész az egy milliomodik fotót csinálta, már kezdtem komolyan mérges lenni.

- Nyugi, haver! – karolta át a vállam Niall miközben hülyén vigyorogtunk a lencsébe.

- Utolsó kép, srácok – szólt a pasi a fényképező másik oldalán és nagyot villant a vaku.

- Na, végre! Mehetek? – pillantottam Paulra, majd meg sem várva a választ kapkodva átöltöztem és szó nélkül kirohantam a stúdióból. Fogtam egy taxit magamnak, bediktáltam Wendy címét és elindultunk.

Fél tizenegy is elmúlt már mire odaértem. A szobájában még égett a villany. Lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét, nyitva volt. Levettem a cipőmet és lábujjhegyen az emeletre osontam. Bekopogtam a szobája ajtaján.

- Igen? – hallatszott erőtlenül a hangja.

    Ahogy beléptem meglepetten nézett rám az ágyról egy halom zsepi és papír közül. Nyoma sem volt a boldog, életvidám Wendynek. Szemei vörösek és duzzadtak voltak a rengeteg sírástól. Néhány pillanatig meredten néztük egymást, aztán két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot és a mellkasomhoz vontam. Egy kicsit még szipogott, de lassan megnyugodott.

- Hogy kerülsz te ide? – dünnyögte.

- Nem hagyhattam, hogy a gyönyörű barátnőm szomorkodjon – letöröltem egy kósza könnycseppet az arcáról és megpusziltam a homlokát.

    Halványan elmosolyodott. Kezdetnek ez is megteszi.

    Kérdeznem sem kellett, elkezdte mesélni a problémáit. Hogy járhat ennyi minden egyszerre egy lány fejében? Egy élet is kevés lenne, hogy megértsem. Úgy tűnt, hogy a puszta ténytől, hogy valaki meghallgatta őt, megkönnyebbült és egyre erősebb hangon beszélt.

- …aztán még te is lemondtad a délutánt és eltört a mécses. Besokalltam. – fejezte be.

- Sajnálom – emeltem fel az állát, hogy a szemembe nézzen. Lágyan megcsókoltam.

- Nem a te hibád, hogy Istenadta tehetség vagy - fúrta barna tekintetét az enyémbe mosolyogva.

    A homlokának döntöttem az enyémet:

- Menjünk sétálni.

- Most?! – kérdezte meglepetten.

- Igen. Öltözz fel és indulhatunk is.

    Tiltakozásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát és csendesen a szekrényéhez ballagott. Amíg meleg ruhák után kutakodott, szemügyre vettem az ágyát borító papírhalmot. Rengeteg apró, kusza betűkkel tele írott lap.

- Ezek micsodák? – mutattam rájuk. Kezében néhány ruhával rám pillantott.

- Amikor rossz kedvem van, írok – mondta, mintha ez magától értetődő lenne.

     Bement a fürdőszobába és egyedül maradtam. Olvasgatni kezdtem a szövegeket. Szinte láttam magam előtt, ahogy a szemét törölgetve papírra veti őket. És akkor megértettem, hogy ez az aprócska, törékeny lány mennyi terhet cipel. Elvesztette a családját és magányos. Hiába él a nagynénjével és az unokatestvéreivel, akikhez a legjobban kötődik, nem találja a helyét a világban. Az évek során rengeteg fájdalom gyülemlett fel benne.

    Kinyílt a fürdőszobaajtó és vastag, kötött holmikban elém lépett. Az ágyon ülve átfogtam a derekát és a lábaim közé húztam. Átölelte a nyakam és egy apró csókot lehelt a számra.

- Indulhatunk? – kérdeztem.

- Igen – mosolygott.

    Végigsimítottam az arcán és beletúrtam a hajába. Behunyta a szemét, a tenyerembe hajtotta a fejét és nyomott bele egy puszit. Megcirógattam a karját és összekulcsoltam az ujjainkat. 

    Akkor és ott eldöntöttem, hogy soha nem akarom, hogy ezek a gyönyörű, barna szemek miattam teljenek meg könnyel.

PIPER

    Harry egész nap smsekkel bombázott. Bevallom, imponált a kitartása, főleg úgy, hogy egyikre sem válaszoltam. Nagyrészt viccek, vagy őrült beszólások voltak, egészen a legutolsóig, ami úgy fél órája érkezett:

       Zayn ott van? Elrohant a fotózásról és kikapcsolta a telefonját. Aggódunk. 

Értetlenül meredtem az üzenetre. Zayn?! Mégis mi a fenét keresne ő itt?! Elhessegettem a gondolatot: biztos, viccel és csak ezzel akar rávenni, hogy válaszoljak.

    Aztán halk kopogtatást és beszélgetésfoszlányokat hallottam Wendy szobája felől. A folyosóra settenkedtem és szembetaláltam magam a pizsamás Tommyval. Megijedtem, majdnem felvisítottam, de befogta a számat. Csak akkor engedett el, amikor megnyugodtam.

- Mit keresel itt? – kérdeztem ingerülten suttogva.

- Hallottam, hogy Wendy sír. Gondoltam, átjövök és megvigasztalom, de néhány perce csak halk beszélgetést hallok.

- Szerintem Zayn van itt.

- Zayn? Mi a fenét keresne ő itt ilyenkor?

- Nem tudom, de fülelj! – tapasztottam a fülemet az ajtóra.

    Hallottam, ahogy Wendy arról beszél, hogy mennyire aggódik értem. Szörnyen viselkedtem vele az utóbbi időben. És ez most, a szülei halálának évfordulója környékén, különös kegyetlenség volt a részemről. A szívem összeszorult és a szemembe könnyek szöktek.

    Zayn és Wendy közeledő lépteit hallottuk. Tommy gyorsan berántott a szobájába és az utolsó pillanatban becsukta az ajtót. Ránéztem, az ő szemében is az tükröződött, amit én éreztem: megbánás és bűntudat.

    A szememet törölgetve a szobámba sétáltam és gyorsan bepötyögtem a választ Hazzának:

       Igen, itt van. Ne aggódjatok. Wendyt jött megvigasztalni.

Aztán az ágyamba dőltem és álomba sírtam magam.

ui.: kitettünk egy kis közvélemény kutatást a chat felé, hálásak lennénk, ha szavaznátok :) köszönjük! ♥ - W.